Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)
V. Végakkordok
náltunk. A beépített ágyon kívül más bútorzatot nem találtunk a cellában. Pokrócot és lepedőt kaptunk. Először társammal egy ágyban kellett aludnunk, csak pár nap múlva kaptunk külön szalmazsákot. Kb. fél 7 h-kor keltünk. Takarítottunk, tisztálkodtunk és tornásztunk. Sokat beszélgettünk. Az általunk készített papírsakkon játszottunk. Mostunk hideg vízben, naptárt készítettünk, fésűt tisztítottunk. Fel és alá jártunk felváltva, a hat lépés hoszszú cellánkban. Rejtvényeket fejtettünk, stb. Megtettünk mindent, hogy az idő gyorsan nyíljék. Vártuk a nap fő eseményeit. Az étkezést, a délutáni sétákat, a csoportos fürdést és beretválkozást. Általában azokat a pillanatokat, amikor a cella ajtaja, vagy az ajtón lévő reteszablakocska kinyílt. Ilyenkor szereztünk híreket is, persze sok volt a rém- és hamis hír. A gyenge étkezésekkor, amikor az ételhordozók a cellaajtó ablakát kinyitották, a foglyok ezen kidugták a fejüket, és mint éhes állatok nézték, hogy mit kapnak enni, és mily távol volt még a kondér. Napközben a pontos időt a falakon való kopogással továbbították. Érdekes, hogy a dohányzást, ha volt mit szívni, megengedték a cellákban. Nagy volt a gyufahiány. 2 db cigarettát adtak 5 szál gyufáért, melyeket tiltott zsilettkéssel igyekeztünk hosszában kettéhasítani. Általában igen nyomott hangulatban voltunk. Jórészt unalomban telt el az idő, az esték hosszúak, lassan múltak el. A legszomorúbbak a vasárnap délutánok voltak, a vacsorát e napokban már délután 4 h-kor kaptuk meg. A cellákban nem tarthattunk kést, borotvaeszközt, papírt, ceruzát, könyvet, zsinórt. Ezek keresésére többször razziáztak. Többször kértem a cellát ellenőrző amerikaiaktól, hogy engedtessék meg, hogy a raktárban lévő csomagomból fehérneműt és dohányt kivehessek. A válasz az volt; nem vagyunk szállodában, hanem fegyházban. Végre, ismételt kérésemre, megengedték ezt, de csak nekem. Nagy örömet okozott, kivettem a csomagból fehérneműn kívül dohányt, cigarettát, öngyújtót és gyufát. Egyszeriben gazdag embernek éreztem magamat. Az amerikaiak ez alkalommal megkérdezték tőlem, hogy hány kitüntetésem van, továbbá, hogy hány tisztiszolga állt rendelkezésemre. Válaszoltam, hogy egy. Óh, mondták az amerikai tábornok legalábbb egy félszázad tisztiszolga felett rendelkezett. A dohánynyal egyszeriben, aminek igen gyorsan híre terjedt, igen nagy ember lettem. Mindenki kért és többé-kevésbé kapott cigarettát. Nagyobb ételadagokat kaptam. A szomszédok megsüvegeltek. Természetesen a sorstársamat, a magyar gazdászati főhadnagyot láttam el először. Szeptember közepén cellacserék voltak. Az amerikaiak a fegyház egy részét szabaddá akarták tenni. A tolmács útján sikerült elérnem, hogy a sorstársammal, a magyar főhadnagygyal egy cellába kerüljek. Szemben a mi cellánkkal, újonnan felállított borbélyműhelyt helyeztek el. Ebben egy belga flamand származású borbély működött, aki azzal, hogy az idegenek tartsanak össze, előnyben részesített. Az egyik mód, hogy kijussunk a cellából, a majdnem mindennapi, délutáni séták voltak a fegyház udvarán. Alkalom nyílott ilyenkor a beszélgetés-