Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

V. Végakkordok

annak népéhez". A sváb SS: „Hogyan? Feleltem: „Igénybe vették a német állam olyan támogatását, mely több jogot biztosított önöknek mint a magyaroknak. Idegen hadseregbe léptek. Önök lemondtak állampolgárságukról, németekké váltak minden tekintetben, német szervezettel hagyták el az országot. Nem vették észre, hogy ezzel gyengítik Magyarországot". A sváb SS: „Nem térhettünk ki". Az amerikaiak a tábor belső életével általában nem foglalkoztak. Azt azonban szigorúan őrizték, éjjel fényszórókkal vették körül. Naponta megszámlálták a tábor pár ezer lakóját, ami előttük való elvonulásból állott, a négyes sorokat számlálták. Ennél fütty vagy éneklés a foglyok részéről nem képezett kivetni valót. Fürödni és mosni meleg vízben lehetett. Az idő sétával és beszélgetéssel telt el. Színház is alakult a táborban. A szoba bútorzata, melybe kerültünk, faágyakból és deszka asztalból állott. Hogy puhább legyen a fekhely, üveggyapotot használtunk, ettől ha testünkhöz ért, sebeket kaptunk. Étkezésünk igen gyenge volt. Reggel és este feketekávét, naponta 15 dkg kenyeret, kevés vajjal vagy zsírral, ebédre ottlétem alatt állandóan sárgaborsólevest, egy-egy húscafattal, kaptunk. A szakácsok és vezetők, mint minden táborban, jobban éltek. A tábor fő valutáját a dohány és cigaretta képezte. Ezzel folyt minden cserekereskedelem. Ilyen kereskedelem mindenre kiterjedt (élelem, óra, pokróc, stb.). Szerencsére kísérőmnek, a gazdászati főhadnagynak, véletlenségből egy tekercs cigarettapapírja volt, amivel az első, égetőbb szükségleteinket fedezhettük. Később, amikor már csomagot is kaptam, még órát is szereztem. Ottlétem alatt két csomagot és egy levelet kaptam feleségemtől. Mint utólag megtudtam, elfogatásom után, angolul is tudó feleségem rögtön megtett mindent szabadon bocsátásom érdekében. Járt a gazdászati főhadnagy feleségével, elsősorban a vielshofeni katonai parancsnoknál, akinek és akivel, végeredményben, együtt dolgoztam. Feleségem előadta a tényállást és megkérte, hogy tegyen érdekünkben valamit. Miért járjak el férje érdekében? - kérdezte az amerikai. Hiszen együtt dolgoztak! - válaszolta a feleségem. Járjanak el érdekében a magyarok, akikért dolgozott! - volt az újbóli válasz. Feleségemet erre elöntötte a magyar méreg és kb. a következőket mondotta az amerikainak: „Igaz, hogy egy óceán választ el minket, de nem hittem, hogy felfogásban ilyen különbség van közöttünk!" - és ezzel eltávozott az amerikai irodájából. A gazdászati főhadnagy felesége még ott maradt. Végül azt az ajánlatot kapta, hogy menjen a parancsnokkal táncolni, talán lehet az ügyben valamit tenni. Feleségem továbbra is eljárt az érdekemben, itt is, ott is, -az amerikai hadosztálynál is volt. De sikertelenül. Amint megtudta, hogy a pockingi SS-táborba kerültem, rögtön odasietett csomaggal. A SS-táborparancsnokságnál két tolmács működött, egy dán SS és egy német. Mindkettő révén megkíséreltem megtudni elfogatásom okát, hogy mivel vádoltak. Az SS-tábornok azt hallotta, hogy valahol pálinkát adtam volna el az amerikaiaknak. Szerintem ügyemet nem a tábor, hanem az ameri-