Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

IV. Az utolsó katonai szereplésem

ket a harcokat. Egyes lövészszázadok állománya 30-40 főre apadt. A magyar csapatok állapotát általában igen fáradtnak jelentették. Az Árpád-állásban lévő magyar állandó erődítmények, mint támpontok, nem állták meg a helyüket. Dacára, hogy külön megszálló erőik voltak. Az országnak igen tetemes összegébe kerültek. Főleg az emberekben volt szerintem a hiba, azok mondtak csődöt. Ez is bizonyítja egy 1914. év előtti magyar ellenzéki politikus mondásának helyességét, hogy a szuronyok (fegyverek) mögött emberek vannak. Október hó 22-én a déli órákban érkezett meg a hadseregparancsnokságtól a parancs a visszavonulásra, mely szerint a III. hadtestnek az Árpád-állásból rögtön, egyhuzamban, egy nap alatt, az Ungvár előtti állásba kellett volna visszavonulnia. Véleményem szerint azonban a hadtest a visszavonulást az elrendelt módon és idő alatt végrehajtani nem tudta. Oka ennek elsősorban az úthálózatban rejlett. A csapatok a visszavonulást ugyan több útvonalon kezdhették meg, de azután mind a perecseny-ungvári útszorosba kerültek. Az úthálózat tehát egy tölcsér képét mutatta, melynek a perecseny-ungvári szakasza a vékony szára, amelyen minden résznek át kellett haladnia. Ha a visszavonuló hadtest oszlophosszát csak 40-50 km-re becsülöm, úgy ennek az oszlopnak, egy éjjel alatt kellett volna az említett útszakaszon áthaladnia. A hadtest átmenete az útszoroson, ha menetoszlopa zárt is, kb. 10 órát vett volna igénybe. Ha csak egy úttorlódás adódik, csak egy légitámadás következik az útszorosban, mi történik akkor? A csapatnak, hogy e visszavonulást egy ütemben végrehajthassa, több esetben még napi 50-60 km gyalogmenetet is meg kellett volna tennie. Lehetett ilyen terv végrehajtását, ilyen körülmények között vállalni? Ezért a visszavonulásnak, több ütemben, három napon át való végrehajtását javasoltam, közbeeső állások megszállásával. Ehhez a hadseregparancsnok hozzá is járult. Ez lehetővé tette, hogy a jobb szomszéd V. hadtest viszavételi mozgásához igazodva, a bal szomszéd német hadtesttel állandóan kapcsolatban maradva, éjjeli mozgásokkal, a hadtest az ungvár-perecsenyi tölcsérszáron át való visszavételének fokozatos végrehajtását. Visszavonulási tervünkben, a III. hadtestparancsnokság végső törzsszállását, Nagykapos községbe szándékoztam helyezni. A hadseregparancsnok ezt minden indok nélkül Ungvárra módosította. Akkor még nem értettem ezen rendelkezést. Ma már tudom, hogy az általam választott Nagykapos község már túl közel feküdt a dél felől jövő oroszhoz. Október hó 23-án adta ki a hadtestparancsnokság, az előbb elmondottak szerint több ütemre osztott, visszavonulási intézkedését. A német seregcsoport-parancsnok e napon újra felkeresett és a hadtest visszavonulási terve felől tájékozódott. Este megkezdődött a nem feltétlenül szükséges vonat és egyéb részek visszairányítása és mozgása. Az arcvonalban orosz betörések is történtek, melyek kiküszöbölését azonban, tekintve a küszöbön álló visszavonulásra nem szorgalmaztam és követeltem. Október hó 24-én a hadtest arcvona-