Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

IV. Az utolsó katonai szereplésem

ték volna. Romániában ezt másképp csinálták. Mitévő legyek? Életem legnehezebb pillanatai következtek. Legelső érzésem, elgondolásom és határozott szándékom volt, hogy erőimet bármilyen és minden áron együtt kell tartanom, hiszen a fegyverszüneti tárgyalások még csak folyamatban vannak. Ennek befejezése előtt katona nem adja ki kezéből a fegyvert. Ne ismétlődjék meg 1918. Magamhoz rendeltem vezérkari főnökömet és elrendeltem neki, hogy gépkocsin rögtön a hadseregparancsnokhoz menjen és tudja meg tőle személyesen, hogy valódi-e a szózat és mi a teendő? Utána rögtön felhívtam távbeszélőn a hadsereg-parancsnokság még Huszton lévő vezérkari főnökét. A hadsereg-parancsnokság ugyanis éppen áttelepülésben volt Husztról Beregszászra. A vezérkari főnök jelentette, hogy a hadseregparancsnok már az új álláspontján Beregszászon van. Bejelentettem, hogy a hadtest vezérkari főnököm már úton van és keresi a hadseregparancsnokot és tőle parancsokat kér. Kérdeztem, van-e kifogásuk az ellen, ha rögtön elrendelem a hadtestnek az Árpádállásba, a már amúgy is tervezett visszavételét. Ugyanis ez utóbbi rövidebb állás és kb. 1 megerősített gyalogezred tartalékot tudok magamnak ezáltal, minden eshetőségre, a balszárnyamon biztosítani. Nem volt kifogásuk. A visszavétel célját elsősorban a tartalékképzésben láttam. Erre, még a kora délután, az intézkedést a visszavételre kiadtam. A jobb (magyar) és bal (német) szomszédnak a csatlakozó pontokat az Árpád-állásban megjelöltem. Először a hadtestparancsnokságnál lévő német összekötő tiszt, majd a német Heeresgruppe (seregcsoport) parancsnok: a magyar hadsereg felettese, Heinrici német vezérezredes , akarta leállítani a visszavételt. De ez elől kitértem azzal, hogy annak végrehajtása már folyamatban van. A visszavétel után, a rendelkezésemre álló elég nagy tartalékkal, esetleg parancs szerint, magyar szellemben járhattam volna el. Délután felkerestek az alárendelt seregtest (2. hegyi dandár és 6. gyaloghadosztály) parancsnokok. Tájékoztatást kértek. Nem tudtam nekik semmi határozottat mondani. Kijelentették, hogy bár nem nyilasok, de nem is oroszbarátok, az oroszokhoz való átmenetel szerintük határozott legfelsőbb parancs nélkül elképzelhetetlen. Ecsetelték a szózat zavart keltő hatását. Állandóan az események hatása alatt állottam, helyzetünkön elgondolkozva tépelődtem. Megállapítottam azonban, hogy csak feltétlen németvagy oroszbarátok lehetünk. Csak ez a két lehetőség volt. Angolszász barátság és talán jóindulat e pillanatban nem számított. Csak 100%-os megoldás lehetséges. Okoltam a kormányzót, hogy ilyen szózatot minden részünkre való parancs nélkül adott közzé. Miért nem jött ki a hadsereghez és adott az ország érdekében határozott parancsot? Szózatának hatása a honvédségre beláthatatlan volt. Közben visszaérkezett vezérkari főnököm, Miklós Béla vezérezredes, hadseregparancsnoktól és a következőket hozta. A kormányzói szózat valószínűleg valódi. A csapatok magatartásában semmilyen változás ne álljon be. Min-