Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

Bevezető (Szabó Péter)

példa. A 2. magyar hadsereg vagy 200 000 katonája a dermesztő, mínusz 40 fokos hidegben napokig vívta kétségbeesett, katonailag elképesztően egyenlőtlen küzdelmét, s több hétig tartott gyötrelmes és súlyos utóvédharca is. Alakulatai, amíg tudtak, kitartottak állásaikban, megtettek mindent, ami tőlük telhető volt, több ízben hősies magatartást tanúsítottak. Az emlékirat „doni fejezetét" tanulmányozva egy katonáiért messzemenően felelősséget érző tisztikar képe bontakozik ki előttünk. ítéleteikkel, parancsaikkal, ha kellett szigorukkal mindvégig alárendeltjeik érdekeit szolgálták. A 2. magyar hadsereg sorsát végigkövetve bebizonyosodott, hogy csak a fegyelmezett és összetartott alakulatoknak volt meg az esélyük a teljes pusztulásuk elkerülésére. A kecskeméti 13. könnyű hadosztály tisztikarát az jellemezte, hogy nem hagyták elveszni legénységüket, nem mentették saját bőrüket, mindvégig keresték a kiutat a reménytelennek tűnő helyzetekből is. Nem haszontalan - még az emlékirat szövegének elolvasása előtt - a kecskeméti hadosztály figyelemreméltó haditettét pár mondatban summázni! A könnyű hadosztály az urivi szovjet áttörés után három napon át tartotta védőállásait Korotojaknál és a Potudany folyó vonalán. Négy napig vívta harcát Osztrogozsszk városában, a szovjet csapatok fojtogató körülzárásában. Kitartásával, helytállásával jelentős mértékben hozzájárult a szomszédos, állásaikból kivetett és megrendített magyar alakulatok nagyobb veszteségek nélküli visszavonulásához. Osztrogozsszk feladása után a könnyű hadosztály több esetben teljesen körülzárt helyzetek sorozatából vágta ki magát, s heteken át tartó menetelések, állandó harcok közepette verekedte ki a hadsereg zöméhez vezető utat. Ezen könnyű hadosztály szolgált volna rá hadseregparancsnokának, Jány Gusztáv vezérezredesnek az 1943. január 24-i hadseregparancsában foglalt, hadseregének egész állományát érintő durva és kegyetlen vádjaira? A magyar hadsereg egy teljesen demoralizált, megalázott, fegyelmezetlen és menekülő „csürhe" lett volna? Jellemtelen, esküjüket megszegő, csapatukat cserbenhagyó, gyáván hátramenekülő tisztek és raktárakat fosztogató, harcot megtagadó katonák alkották volna? Nem jellemző semmi esetre sem! Honnan volt tartása, ereje e pusztulásra ítélt hadsereg katonáinak? Csak egy valami adhatott ilyen hatalmas ösztönző erőt a harcra, a helytállásra: az életösztön, a hazajutás vágya, reménye. Ma, amikor a magyar második világháborús, nagy áldozatokkal járó haditetteket hiábavalónak, értelmetlennek minősítik, nehéz az értékelés. Nehéz értékelni az emlékirat IV. és V. fejezetében leírt harccselekményeket is, melyek kétségkívül jellegzetes epizódjai voltak a magyar honvédség második világháborús katonai részvételének. Az 1944 szeptemberi - októberi erdélyi hadművelet kudarca, valamint az 1. hadsereg Kárpátokból való fokozatos és veszteségteljes visszavonulása tragikus események. A szünet nélküli harcok, a nagy veszteségek és az ellenfél számbeli és fegyverzetbeli túlerejével szembeni kiszolgáltatottság lelkileg