Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

V. Végakkordok

A táborban voltak a helybeli érsekség kezdeményezésére, katolikus misék is. Ezeket, egy színben, rögtönzött oltárnál, fogoly szlovák pap mondotta. A szentbeszédeket egy salzburgi szemináriumi tanár mondta el. Soha ilyen egyszerű és szép igehirdetést nem hallottam. Még a katonaiskolában hallott német egyházi énekek szólaltak meg újra. Igen meghatott az eljárás, mellyel az egyházat a náci uralom alatt elhagyó németeket, annak kebelébe újra viszszavették. Ha valaki beteg lett, akkor szűrő német, majd nagy ritkán amerikai orvoshoz került. A napok a táborban beszélgetéssel, étkezésvárással, sétával és őgyelgéssel teltek el. Híre járt, hogy létezik Magyarország által összeállított „háborús bűnös"-lista. Este, mikor besötétedett, kigyúltak a saját gyertyák, többé-kevésbé felöltözve lefeküdtünk a pokróccal letakart deszkákra. A táborba érkezésem után már pár nappal, felolvastak egyes magyarok, vagy 20 fő nevét azzal, hogy másnap becsomagolva útra készen álljanak. Ez minden héten megismétlődött. Az első szállítmányokban a legfejesebbek, a továbbiakban mind kisebb hivatalt viselők kerültek sorra. Ezek további sorsáról, hogy hogyan és hova vitték őket, fogalmunk sem volt. Keletkeztek rémhírek, de annak lehetőségére, hogy kiadják őket Magyarországnak, nem gondolt senki. Október legvégén, egy hónapi salzburgi tartózkodásom után, az én nevemet is felolvasták. Másnap elvittek egy üres épületbe, alaposan megmotoztak, minden kést és ollót elszedtek. Majd hosszabb várakozás után tehergépkocsira kellett szállnunk, igen erős őrizet mellett. A gépkocsi elindult, ment a bizonytalanságba. A repülőtéren kötöttünk ki. Most már tisztában voltam a helyzettel, mivel lelkiismeretemet nem terhelte semmi, nyugodt voltam. A repülőgépbe;való betessékelés előtt bilincsbe vertek. Fő őrzőnk magyar, amerikai tiszt, állítólag Gross, budapesti „Ostende" kávés fia volt. Megemlítendő és érdekes, hogy ennek szüleit később, épp úgy mint engem és családomat, Budapestről kitelepítették. A békéscsabai zsidó szeretetházba kerültek állítólag. Velem szállították többek között Sztójayt,

168 Bernard Ágostont,

169 Grassy,

170 és Feketehalmy-Czeidner

171 tábornokokat, betegen, hordágyon, Nagy, nemzetközi szállítmányozót. Beszélnünk az út alatt nem volt szabad. Megláttam a Dunát, tehát utunk célját illetőleg nem volt már kétségem. 1945. október utolsó napjaiban Mátyásföldre érkeztünk. Egyenként szálltunk ki a gépből, egyenként adtak át a magyar hatóságoknak, fotóriporterek és fiimezők közreműködésével. Biztatásként „Fonják már a kötelet!" - hangzott, több oldalról. Itthon pedig a bűnhődés kezdődött, a máig sem ismert bűnért.