Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

Bevezető (Szabó Péter)

kell a harc vállalásának, a helytállásnak pszichikai tényezőiről, melyek akkor, a második világháború alatt jellemezték a magyar tisztikar és legénység cselekedeteit. Ezen utóbbiakról történetírásunk keveset beszél, pedig természetes velejárói voltak a katonák cselekedeteinek akkor is, ha ma már magyarázatra szorulnak. Hollósy-Kuthy László második világháborús tevékenysége az 1942/43-as téli harcokkal vette kezdetét. Amikor a keleti hadszíntérre kiérkezett - az 1942 tavaszi kivonulóhoz képest - egy személyi állományában, fegyverzetében, felszerelésében megfogyatkozott, súlyos ellátási és utánpótlási gondokkal küzdő, a doni hídfőharcokban leharcolt magyar hadsereg várta sorsának betelj esedését. Tisztikara és legénysége már nem a németek győzelmében közreműködő szövetséges hadsereg tagjainak érezte magát, annál inkább egy leírt, ittfelejtett és pusztulásra ítélt hadsereg katonáinak, akikért a haza közömbösen viseltetik. A 2. magyar hadsereg kezdetben remélt gyors kivonása már 1942 őszére lekerült a napirendről. A német hadvezetés saját és szövetséges erőit - szinte hatásos tartalék képzése nélkül - mind az elért, hosszú keleti arcvonalra sorakoztatta fel. A magyar politikai és katonai vezetés a háború végkimenetelétől függetlenül a jövőre gondolva - a visszakapott magyarlakta területek megőrzése és a belső rend fenntartása érdekében - egy ütőképes hadsereg kiépítésére törekedett. Embert, fegyvert próbált tartalékolni, ha kellett a 2. magyar hadsereg megerősítéséről való lemondás árán is. A magyar hadvezetés és hadműveleti hadseregének parancsnoksága a németektől várta a segítséget. Mindhiába; a kéréseket, követeléseket követő német ígéretek többnyire beváltatlanok maradtak. Tizennyolc nappal a nagy szovjet offenzíva előtt Horthy Miklós kormányzó választáviratában az alábbi sorokban fordult Hitlerhez a 2. magyar hadsereg súlyos helyzetének javítása érdekében: „A hosszabb ideig tartó ellenállásnak egy igen fontos tényezője (azonban) a csapatok ellátásának hoszszabb időre való biztosítása, amely a 2. magyar hadsereg parancsnokságának jelentései szerint ez ideig nem történt meg. Arra kérem, sürgősen segítsen ezen. Magam is azt tartom, hogy az ellenség támadása arcvonalunk ellen lehetséges." A segítség ezúttal is elmaradt. Az eleinte verhetetlennek tűnő német hadsereg súlyos anyag- és emberhiánnyal küszködött már 1942 eleje óta. A kiszolgáltatott, megfogyatkozott, 200 km hosszú arcvonalat védő magyar hadsereg nem tudott sokáig ellenállni a túlerőben lévő szovjet csapatok csapásainak. A Vörös Hadsereg támadó csoportosításai 1943. január 12-én az urivi és 14-én a scsucsjei doni hídfőnél áttörték arcvonalát. Megkezdődött „doni hadseregünk" tragikus haláltánca. Voltak alakulatai, melyek az ellenség nyomására rövid időn belül visszavonultak, de voltak olyanok is, melyek több napig ellenálltak a szovjet támadásoknak. Mindenesetre arra, hogy bármelyik csapatrész harc nélkül, fej veszetten visszaözönlött volna - nem nagyon akadt