Fehérvárcsurgó történeti-földrajzi helynevei - Megyei Levéltár közleményei 13. (Székesfehérvár, 1989)

Különböző építmények nevei

- Dara malom: /90/ Az 1834-ben összeírt őrlőhely helyét nem ismerjük, de legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a Felső Gajai malommal azonos. - Esztergályos malom: /19/ Az 1778-ban 113 forint 93 kraj­cárra felértékelt kétkerekű malom a Gaja-völgyben őrölt a Teknőrét közelében. Az őrlőhely Draxler néven is is­mert volt a környező településeken. - Fűzfás malom: /a/ Ezt a malmot 35 forint 80 krajcárra becsülték fel 1778-ban. A község észak-nyugati végén, a Libamező mellett üzemelő kétkerekű őrlőhelyet a Nagy Gát működtette. A malom Prépost néven és a molnára ne­vét átvéve Farkas malomként is ismert volt. Előző nevét az udvarában álló fűzfáktól kapta. - Felső Gajai malom: /90/ 1778-ban Fölső Galyai Malom, 1894-ben Felső malom, az 1900-as évek elejétől Kruppa, Pallos és Sperg molnárai révén volt ismert. Az őrlőhely a Szőlők alatti dűlő déli részén, a Sulák malomtól mint­egy 1 km-re állt a Gaja mellett. 1903 és 1916 között Kruppa András, majd 1922-től Sperg Domokos volt a bérlője. A malomhoz 2 nagyobb épület tartozott 1883-ban. Az Alsó- és a Felső Gajai malom is elbontásra került a víztározó létesítésekor. - Forrásmalom : Az 1834-ben, Károlyi György birtokbaikta­tásakor megejtett uradalmi leltárban találjuk a nevét. A helye nem pontosítható, a névből következtetve a köz­ség belterületén üzemelő Kotyogó malommal azonosíthat­juk. - Igari malom: /142/ Már 1475-ben szó esik róla egy per­iratban, ezszerint a malmot a Rozgonyiak jogtalanul birtokolták.

Next

/
Thumbnails
Contents