Törvényhatósági és községi önkormányzatok IV. - Fejér Megyei Levéltár közleményei 11. (Székesfehérvár, 1989)

A polgári közigazgatási keretek lebontásának kezdetei

igazolására sor került.A "bizottság tagjai azzal a tény­nyel, hogy behívottak, igazoltnak voltak tekintendők,de írásbeli kötelességük volt kijelenteni, hogy büntetlen előéletűek. E rendelet alkalmazásánál nem tekintették "büntetett előéletűnek azt az egyént,akii a Horthy rezsim idején politikai vétség címén elítéltek, vagy akit a zsidótörvényekben meghatározott cselekmény miatt ítél­tek el. Az eljárás előtt 8 nappal a bizottság elnöke közzétette azok nevét,akiket igazolási eljárás alá von­tak, felkérte a lakosságot, hogy a kérdéses személyek politikai magatartásával kapcsolatban bejelentéseiket tegyék meg. A bejelentést írásban kellett a bizottság­hoz beküldeni.A bejelentést abban az esetben vették fi­gyelembe,ha az irat tartalmazta a bejelentő nevét, lak­címét. A közalkalmazott igazolási eljárása során a pa­naszt tevők személyesen is megjelenhettek.A panasz tár­gyát azonban az igazoló bizottsági elnök jegyzőkönyvbe foglalta, azt a panaszt tevővel aláíratta. Eljárás alá elsőízben azok a közalkalmazottak ke ­rültek, akik 1945. január 1-én a felszabadított ország területén szolgálati viszonyban álltak. A későbbiekben az igazolási eljárás során elsőbbségbe kerültek azok, akik szolgálatukat a hadműveletek idején is végezték, s nem hagyták el hivatali helyeiket.Az említett közalkal­mazottakat zárt ülés keretében igazoltnak mondja ki a bizottság, hacsak bejelentés nem érkezett ellenük. Tár­gyalni kellett viszont a szolgálati helyüket elhagyott közalkalmazottak ügyét. Az igazoló bizottság határozata lehetett: igazolt, feddés, áthelyezésre ítélt, vezető állásra alkalmatlan és előléptetésből meghatározott időre /1-5 év/ kizárt. Amennyiben bebizonyosodott, hogy az igazolási eljárás alá vont személy olyan cselekményt követett el, amely

Next

/
Thumbnails
Contents