Törvényhatósági és Községi Önkormányzatok III. - Fejér Megyei Levéltár közleményei 10. (Székesfehérvár, 1989)
A koalíciós pártok reform-koncepciói a közigazgatás megújítására - A Szociáldemokrata Párt tervezete
A belügyi kormányzat 1945 őszén felmérte az önkormányzatok gazdasági erejét.E célból a járási főjegyzők a községi önkormányzatok' nagyobb részében hivatalvizsgálatot tartottak, amely során az önkormányzati tisztviselőknek a gazdasági élet reorganizációjára tett intézkedéseit 15 minősítettek. A szociáldemokraták is elavultnak tartották az ország közigazgatásának területi beosztását,a megyei rendszert. Helyette a nagyobb egységeket magában foglaló állami kerületi beosztást javasolták.Ezt az elvet a párt 34.kongresszusán /1945.augusztus 18-2o/ mondták ki. A párt az önkormányzatok fejlesztésében látta a községi és a városi közigazgatás jövőjét. Tiszta önkormányzati rendszert kívánt,mert szerinte is ez a helyi kormányzati forma felelt volna meg a demokrácia és a népszuverenitás elvé nek. 16 A pártvezetők hangoztatták,hogy az önkormányzati tevé kenységet rá kell bízni az adott közigazgatási egységre. Ebben a munkában a központi hatalom ne avatkozzék be.Az önkormányzati szerveket választói jog alapján alkossák meg,a tisztviselőket pedig az önkormányzati szervek külső beavatkozásoktól mentesen titkosan válasszák meg. Az SzDP 35-kongresszusán a bürokrácia lebontását egybekapcsolták a gazdasági fejlődés kérdésévei.Megállapították, hogy aránytalanul nagy súllyal jelentkezik a nemzeti jövedelem elosztásában a köztisztviselői kar fizetése, ugyanakkor a tisztviselők életnívója nem éri el a létminimumot. Ezek az ellentétes tények arra intették az SzDP vezetőséget, hogy a túlméretezett államapparátus lebontását vegye tervbe,,azt a parlamenti frakció képviselje. A párt gazdasági-terve szerint az összes munkabér 8o %át a tisztviselők fizetése tette ki. Ezt az összeget az ország tartósan nem birja el.A hároméves terv végrehaj-