Törvényhatósági és Községi Önkormányzatok III. - Fejér Megyei Levéltár közleményei 10. (Székesfehérvár, 1989)
A koalíciós pártok reform-koncepciói a közigazgatás megújítására - A Szociáldemokrata Párt tervezete
tása során a párt törekedjék arra, hogy a közigazgatást ésszerűen szervezzék át, a tisztviselők egy részét irányítsák produktív munkakörökbe. A kérdés előadója Kiss Roland belügyi államtitkár volt, akit a párt által kiküldött közigazgatási bizottság összefogásával, a közigazgatás kérdésében kidolgozandó álláspontnak a megfogalmazásával és a kongresszus elé terjesztésével bíztak meg. A közigazgatási bizottság a pártkongresszus előtt megtárgyalta a felmerült közigazgatási kérdéseket, ahol véglegesen megállapodásra jutottak a főbb teendőket illetőleg: így a közigazgatás demokratizálását, az ügyintézés gyorsítását, a közigazgatási rendszer egyszerűsítését, mint legfontosabb feladatot tűzték sürgős megoldásként napirendre. Az államtitkár szerint a Belügyminisztérium, de az arra hivatott Pázmány Péter Tudományegyetem illetékes kara, azután a Jogi Reform Bizottság sem rendelkezett olyan életrevaló reformjavaslattal, melyet az adott körülmények közepette megvalósításra javasolni tudott volna. A Szociáldemokrata Párt részéről ezért előálltak egy korszerű közigazgatási reformjavaslattal, holott látták azokat az átmeneti nehézségeket, melyek a végrehajtás során gátat emeltek a megvalósulás elé. Hangsúlyozták azonban s hogy a jelenlegi körülmények között is törekedni kell az igazi önkormányzatok kiépítésére. Ez annyit is jelentett, hogy a párt vallotta, a közigazgatásban maga a nép cselekvően vegyen részt.A közigazgatás a rárakódott osztálykorlátoktól szabaduljon meg. Ennek az elvnek az érvényesítését abban látták, hogy a partikuláris érdekeket szorítsa háttérbe a kormányzat, ne engedjen semmiféle csoport vagy rétegérdeket az össznemzeti érdek fölé emelni. A központi kormányzat akarata tehát a legteljesebben érvényesüljön a területi önkormányzatok felett. Az önkormányzatok megszervezése során