Előadások Sárosd múltjából - Fejér Megyei Levéltár közleményei 3. (Székesfehérvár, 1988)
Kállay István: Sárosd múltja az újratelepítésig 1300-1761
A birtokot 1730-ban Eszterházy György kezében találjuk, majd a negyvenes évek végén Eszterházy Dániel tett lépéseket, hogy az allodiális szántók területét növelje. Ekkor már két részre oszlott a birtok, mert 1747-ben Eszterházy Jánosnét is a saját gazdaság kialakításának törekvéseiben találjuk. Eszterházy Jánosné földesasszonynak ebben az évben jelentős számú állatállománya volt a pusztán: tudjuk, hogy 120 szarvasmarha, 91 ló volt tulajdonában. Az allodiális gazdálkodás megszervezése azonban igényelte volna a munkaerőt. A telepítési folyamat Sárosdon 1750 körül megkezdődött, de egyelőre eredménnyel nem járt. A telepesek néhány éves ittlétük alatt meggyőződtek a vidék kietlen voltáról, a mostoha természeti körülményekről, a nehéz megélhetési viszonyokról, és így közülük többen elköltöztek. 1752-ben például két család, 1754-ben pedig négy család tervezte az elköltözést Sárosdról. 1753-1754 telén az állatállomány nagyobb része elveszett, mivel teleltetésüket a téli legelők hiánya miatt helyben nem tudták megoldani, így az állatok számára a Duna másik oldalán kerestek legelőket. Az állatok azonban a legelőről eltűntek, ami megmaradt, azt pedig el kellett adniok, mert a lakosság kenyérhiányban szenvedett, s a kapott pénzen gabonát vásároltak. A sárosdiak egy levelében olvasható, hogy "sokan közülünk mindennap egy darab kenyérre is alig virradnak". A megélhetés nehézkes volta elűzte tehát az első sárosdi telepeseket, holott a földesúr kérésére a vármegye igyekezett őket mindennemű közteher alól mentesíteni. 1755. december 5-én a nemesi közgyűlés három szabad évet engedélyezett számukra. Ez annyit jelentett, hogy a parasztok három éven át az állami és földesúri terheket nem fizették.
