Bödő István et al. (szerk.): „Füstölgő romok közt” - Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően - Fejér megyei történeti évkönyv 31. (Székesfehérvár, 2016)
Bevezető - A háború civil áldozatai Fejér megyében
vonal alkotta, ráadásul a front továbbra is Székesfehérvár északkeleti határa közelében maradt.54 A március 16-án kibontakozó szovjet hadművelet a német és magyar csapatok kezdeti ellenállását gyorsan megtörte, másnapra elérték a Móri-árok vonalát. A Móri járás jelentős részét március 18-án a támadók elfoglalták, 20-ára heves harcok árán Bakonycsernye keleti részéig nyomultak, valamint folyamatban volt a megyeszékhely bekerítése. Március 20-án este már csak nyugat felé volt szabad az út, ezért megkezdték a város katonai kiürítését, következő nap reggelére a gyűrű bezárult. Március 21-én a Székesfehérvártól északra található Fejér megyei területek már szovjet kézbe kerültek, további harcok a megye délnyugati részén folytak. Székesfehérvárt március 22-én este foglalták el végleg a szovjetek, legtovább a vasútállomást tartották a németek. Fejér megye teljes területe március 23-án került a Vörös Hadsereg birtokába, amikor a Jenő közelében bekerített német egységek öldöklő harc során kitörtek a gyűrűből és Veszprém megyébe távoztak.55 A harci cselekmények befejeződését követően a sokat szenvedett megye lakosságára a háborús károk számbavétele, az újjáépítés emberpróbáló feladata várt. CZETZ BALÁZS A háború civil áldozatai Fejér megyében Fejér megye második világháború okozta emberveszteségének pontos feltárása több mint hetven év távlatából szinte a lehetetlenséggel határos. A polgári és katonai áldozatok száma ma már nem teljes körűen rekonstruálható, az adatok pontatlanságát tovább növeli az elmenekültek és az elhurcoltak nagy száma is. A közigazgatás a harcok alatt gyakorlatilag megszűnt működni, sok esetben a nyilvántartások (pl.: anyakönyvek) is megsemmisültek, azokat utólag kellett pótolni, az elhunytak adatait ismételten bejegyezni. Az 1945 után berendezkedő államhatalom a levéltári forrásokban fellelhető tényanyagokat, amelyek a háború során elkövetett atrocitásokra utaltak, igyekezett negligálni, eltüntetni, vagy azokat egyoldalúan a német alakulatok számlájára írta. Ezen tényeket figyelembe véve arra semmiképpen nem vállalkozhatunk, hogy Fejér megye második világháborús veszteségeit számszakilag pontosan rekonstruáljuk, ugyanakkor a rendelkezésre álló források segítségével a lehető legpontosabb képet igyekszünk festeni a megye áldozatairól.56 Elsősorban az élet kioltásával végződő erőszakos cselekmények feltárására koncentráltunk, nem tekintettük célnak, hogy feltárjuk az egyéb, nem életellenes cselekedeteket, valamint a gazdasági károkat, kifosztásokat, rekvirálásokat, illetve a kényszermunkára hurcoltak kérdéskörét. Ezen utóbbi esetek majd a jövőben külön tanulmányok tárgyát képezhetik tömegességük és szisztematikus voltuk miatt. Az emberveszteségek terén Fejér megye az egyik legtöbbet szenvedett megyének tekinthető. A harcok hosszú időn át zajlottak a megye területén, és ennek következtében mind az emberi életben, mind az anyagi javakban igen jelentős károk kelet14