Csurgai Horváth József – Erdős Ferenc: „Jelszavakkal nem lehet országot építeni!” Fejér megye alispánjának és Székesfehérvár város polgármesterének éves jelentései 1945–1950 - Fejér megyei történeti évkönyv 30. (Székesfehérvár, 2012)
Fejér vármegye alispánjának jelentése az 1947. évről
Fejér vármegye alispánjának jelentése az 1947. évről Végül még arról kíván az árvaszék megemlékezni, hogy az árvaszéknél érdekelt ügyfelek bizalma az árvaszék iránt szemmel láthatólag nemhogy csökkent volna, de határozottan növekedett. Ezt igazolja az árvaszék ügyfélforgalma. Az érdekeltek napról napra, főleg pedig piaci és vásáros napokon oly nagy számban keresik fel az árvaszéket, hogy ügyeiket személyesen tárgyalják meg az árvaszékkel, hogy ezt feltétlenül a bizalom jelének kell tekintenünk, annyival is inkább, mert nem csekély számban jelentkeznek az árvaszéknél olyan ügyfelek is, akiknek ügyeiben az árvaszéknek már semmi hatásköre nincs, de akik mégis felkeresik az árvaszéket ügyeikben való tanácsadás végett. Nehéz és felelősségteljes munkánkban jólesik az a bizalom, még akkor is, ha a felekkel való személyes tárgyalások nap nap mellett tekintélyes időnket veszik is igénybe, és a többi munka intézésében hátráltatnak bennünket. Az árvaszék személyi és ügyforgalmi helyzetére az alábbi statisztika világít rá. Az árvaszék kebelében működnek: dr. Kalauz Ferenc árv[aszéki] elnök, dr. Heltay Jenő árv[aszéki] h[elyettes] elnök, dr. Horváth Jenő t[isztelet]b[eli] árv[aszéki] ülnök, mint előadók, Liszt József árv[aszéki] kiadó, Horváth István árvfaszéki] iktató, Bokán György árv[aszéki] irattáros, Miskey Viktória és Huszár Magdolna leírók, mint kezelő tisztviselők és Kucsera József altiszt. Ez a létszám főleg előadókban és leírókban igen kevés a megszaporodott munka következtében, és legalább még 1 előadóra és 1 leíróra feltétlenül szükség volna az árvaszéknél. Az árvaszék nyilvántartásában állott gyámolt: 4793 kiskorú, gondnokolt: 17 fő, ismeretlen helyen távollevő: 749 fő, háborús távollevő: 597 fő. Elhagyottá nyilvánítva: 107 gyermek. Örökbefogadott gyermek: 72. Fiatalkorú bűnös: 191 gyermek. Hagyatéktárgyalási jegyzőkönyvet jóváhagyott az árvaszék: 775 db. Gyermektartásdíjat jogerősen megállapított az árvaszék: 71 fő. Adásvételi szerződést elbírált az árvaszék: 93 db. Haszonbéri szerződést elbírált az árvaszék: 17 db. Gyámpénztárilag kezelt tőke: 6121 Ft 24 fill[ér]. Az árvaszék szakkönyvtára 339 kötetet tartalmaz. Vármegyei levéltár és könyvtár A törvényhatóság levéltárának vesztesége, mint ismeretes, a harci cselekmények alatt minimális volt. Nem sikerült azonban a levéltár egyes iratgyűjteményeinek évek gondos és fáradságos munkájával kialakított elrendezését megőrizni. Az újrarendezés munkája késedelem nélkül megindult, és természetszerűleg ebben az évben is folytatódott. Az anyakönyvi másodpéldányok és a könyvtár máris használható állapotban rendelkezésre áll. Fontos köz- és magánérdek fűződött ahhoz, hogy a rendezési munka minden mást megelőzve itt induljon meg elsőnek. Sajnálatos és a vármegye közönségének érdekei szempontjából hátrányos körülménynek kell tartanunk, hogy számos anyakönyvi kerület anyakönyvei a harcok folyamán gondatlanság és az előrelátás hiánya miatt megsemmisültek, s a törvényhatósági levéltárban megmaradt anyakönyvi másodpéldányokból a pótlás még mind ez ideig nem történhetett meg. Teljesen megsemmisültek az első példányok a hercegfalvai, kálozi, sárkeresztúri, ka- jászószentpéteri, csabdi, zámolyi, sárkeresztesi, pátkai, mohai és móri anyakönyvi kerületekben. Jelentől károsodás érte ezenkívül még 42 anyakönyvi kerület első példányait olyképpen, hogy lapokat, sőt egész éveket eltávolítottak az anyakönyvekből. A hiányzó bejegyzések pótlásáról eddig a váli, az inotai, sárszentmihályi, alsószentiváni, kisperkátai 122