Vitek Gábor: Sigillum Comitatus Albensis. Fejezetek Fejér vármegye szimbólumainak történetéből - Fejér megyei történeti évkönyv 28. (Székesfehérvár, 2009)
CÉHZÁSZLÓK
Sigillum Comitatus Albensis római katolikus vallás és a céhtestületek hatékony központi ellenőrzése egyaránt célkitűzései közé tartozott. A céhrendszeren keresztül az egyház jelentékeny befolyást gyakorolt az egész társadalomra és ez a megállapítás a céhek közvetlen utódaira, az ipartestületekre is áll. Az elmondottak alapján a céhek elsőrendű gazdasági jelentőségük mellett igen fontos ideológiai, vallási tartalommal is bírtak. A céhzászlók külleme, alakja és mérete az újsütetű funkciónak megfelelően megváltozott. A demonstrációk és processiók nyújtották a legmegfelelőbb alkalmat a céhtestületek ünnepélyes, nyilvános, közéleti szereplésére. Ez okból, s minthogy az egyház igen nagy súlyt helyezett a körmenetek fényének emelésére, a céhek belekényszerültek az olykor hatalmas anyagi teherbírással vállalt monumentális, költséges zászlók elkészíttetésébe. A zászlókészítés költségei egyébiránt is mindenkor magasak. A veszprémi belső molnár céh 1836-1837. évi számadása szerint ösz- szesen 514 forint és 16 krajcárba került a hat féle iparos által készített zászló. A céhtagok húzódoztak a zászló elkészíttetésétől, s annak - túlzott méretét és súlyát tekintve - meglehetősen fáradtságos hordozásától. Különösen sérelmesnek tartották mindezt a helvét hit- vallásúak; ezért a céhek olyanokat fogadtak fel, akik a körmeneteken a felvonuló mesterek előtt a zászlót hordozták. A veszprémi molnárok zászlóhordozásért két forint harminc krajcárt fizettek ki 1840-ben, zászlóőrzésért két forintot 1844-ben. A győri csizmadiák zászlajuk csináltatásáért közel 1619 forintot fizettek 1840-ben, amely az általuk vásárolt belvárosi céhház 3700 forintos vételárához viszonyítva is tetemes költség. A kiadásokhoz természetesen hozzászámítandó a zászló- szentelési szertartás vendéglátási ráfordítása is, amely a csizmadiáknál csaknem hétszáz forintot tett ki. A céhzászlók előállításához a céhek egyrészt hitelért folyamodtak, másfelől a tekintélyes összeg előteremtésére zászlópénzt szedtek a remeklő mesterektől.3 A Fejér vármegyei sármelléki patakmolnárok forintban és krajcárban elszámolt, közel 1056 forint összköltségvetésű zászlókészítési számadása az alábbi tételeket rögzítette 1827-ben: „Pesten 12 rőf damasztért: 90,00 Budán zászlórúd képjaragónak: 25,00 Budán piktornak két képért: 100,00 Budán gombkötőnek rojtért és kvástliért: 560.00 Budán szabónak zászlóvarrásért: 15,00 Budán a zászlónak egy ferslág csináltatásá- ért: 4,30 Pesten öt rőf zászlópántlikáért: 8,30 Fehérváron gombkötőnek rúd mellett levő aranyrojtért: 86,15 Fehérváron a rúd végén levő kereszt elkészítéséért: 65,00 Fehérváron szabónak rój felvarrásért: 3,00 Fehérváron szíjgyártónak rúdtartókért: 15.00 Fehérváron rúdhosszabbításért: 7,30 Fehérváron két fontos gyertyáért a zászló mellé: 5,48 Fehérváron gyertyákra való rézkoszorúkért: 6.00 Fehérváron egy kétfiókos sublótért a zászlónak: 15,00 Budára kétszeri felmenetelért elpakolással együtt: 49,35”4 A zászló elkészítéséhez hét féle iparos munkája szükségeltetett, ehhez járult az anyagvásárlás és utazások költsége. A tételek között a legszembetűnőbb a gombkötőnek megfizetett közel 646 forint; feltételezhető, hogy munkadíját az aranyrojtozás és a bojtok anyagára emelte meg. A kiadások között magas a kereskedők részére megtérített közel száztíz forint, valamint a festőnek kifizetett száz forint.5 Alkalmasint egy-egy céh olyan díszes és hatalmas céhzászlót készíttetett, hogy 8-10 legény is nehezen tudta felemelni, s 20-25 ember hordozta. II. József reformintézkedése éppen ezért azt célozta meg, hogy legfeljebb három legény által könnyűszerrel hordozható zászlókat célszerű készíttetni. A 30 cikkelyt
