Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Tizenkét forradalmi nap
Geszler Antal, aki a Petőfi utcában lakott, hazafelé tartva, a Perczel Mór utca sarkán találkozott néhány ismerősével. Úgy döntöttek, hogy betérnek az egyik pincébe, megkóstolják az újbort. A körülbelül hat-nyolc férfiből álló csoport egy része részt vett az előző napi szoborrongálásban is, mások a Lencsés háztól érkeztek. Pontosan nem tudható, hogy Furtenbacher Ignác vagy Geszler indítványozta-e, hogy a borkóstoló előtt kerüljenek a Vörösmarty utca felé, keressék meg a kommunista Szekeres Lászlót, aki a községi tanács vb elnöke, azt megelőzően begyűjtési megbízott volt. (Szekeres ősz óta a tanácsakadémián tanult Budapesten, ahonnan a forradalom kitörését követően érkezett haza.) Furtenbacher és társai Szekerest tették felelőssé - nem alaptalanul - a közelmúltban lezajlott, nem ritkán családi tragédiába torkolló vagyonelkobzásokért, padlássöprésekért, Szekeres Györgyöt, a tanácselnök apját pedig - mint Lencsést is - a háború utáni földügyek során történt visszaélésekért, a kitelepítések szörnyűségeiért. A parasztház kapuja nyitva volt, senki nem volt otthon. (Szekeres ekkor a rendőrkapitányságon, vagy a pártházban tartózkodott vélhetőleg, míg felesége és gyerekei az apósánál, a Tábor utcában.) A csoportból kiválva Geszler Antal, Furtenbacher, Walczer Antal és Hahrer Ferenc bementek az udvarra, aztán, az ajtót benyomva, a konyhába. Villanyt kapcsoltak, majd megrongálták a konyha berendezését, polcokat borogattak fel, befőttesüvegeket törtek össze. Egy-két bútordarabot kihajítottak az udvarra. A borkóstolásra verbuválódott csoporthoz az imént csatlakozott két sorkatona határozott fellépésére fejezték be a vagy tíz percig tartó rongálást. (Állítólag fegyverüket is használni akarták Geszlerék megfékezésére, ám erre a többiek tiltakozása miatt nem került sor.) Mint később kiderült, 2160,- Ft-os kárt okoztak Szekereséknek. (Más forrás szerint a kárérték 2958,75 Ft-ra rúgott.) Ugyanezen esettel körülbelül egy időben Brettschneider József a fiával és szomszédjával felkereste a nyolc évvel korábban elkobzott szülői házat, amelyben akkor Molnár Dávid, egy felvidéki telepes lakott. (Molnár a szövetkezetek pártalapszervezetének titkára volt.) O birtokolta a kitelepítési listára került, de aztán törölt Brettschneiderék korábbi szőlejét is, amit ugyancsak juttatásként kapott az államtól. Ez a mérhetetlen sok fájdalmat, keserűséget és szenvedést okozó, minden emberiességet, tisztességet nélkülöző politikai döntés családok százait tette tönkre Móron, hosszú évtizedekre elvetve a gyűlölet magját. Ezen nem segített az sem, hogy a svábok tudták: az ide betelepített felvidékiek ugyanúgy a szülőföldjük elvesztésével, a vagyonból, a saját tulajdonból való kisemmizessél bűnhődtek egy általuk soha el nem követett bűnért, mint az innen kiseprűzött német ajkúak. Emberileg érthető, hogy az összes német ajkú, aki a saját bőrén volt kénytelen érezni a sors igazságtalanságait, minden alkalommal tudomására hozta a másiknak: bitorlónak, rablónak, betolakodónak tartja, és az első adandó alkalommal elégtételt vesz. Nyilván így érezte Brettschneider is, amikor október 27én este, nem kevés borból bátorságot merítve, bottal, késsel, baltával felfegyverkezve megjelent a Rákóczi utcában. A kutya ugatására Molnár kilépett az ajtó előtti lámpafénybe, nem vette észre a meghúzódó Brettschneidert, aki hátulról,
