Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Vae victis! Az intézményesített megtorlás
latot elkerülje), ahol körülbelül két hét alatt (!) állítólag diverziós tettek elkövetéséhez „különleges kiképzésben" részesült. Hogy ez a megfelelő alapkiképzéssel sem bíró újonc katonák esetében milyen hatékonyságú lehetett, még elképzelni sem egyszerű... (Mindebből viszont azt nem lehet megállapítani, hogy még mindig a magyar honvédséghez tartozott-e - nagy valószínűséggel igen -, vagy a tanfolyamra történt önként jelentkezés következtében, mint a vádirat és az ítélet állítja, a „német hadsereg", illetve az SS tagja volt-e, esetleg a Hunyadi páncélgránátos alakulaté, netán a leventékből szervezett ún. Kopjás szervezeté?) Tény viszont, hogy a szovjetek előretörése következtében nem vetették be sem őt, sem társait. Amikor arra kaptak parancsot, hogy a front mögött, a szovjetek hátában hidat robbantsanak, „a német kísérőtől elválva, a velük lévő robbanóanyagot és fegyvereiket elásták", aztán elindultak haza. Útközben majdnem lebuktak, amikor egy őket igazoltató „német járőr a legközelebbi parancsnokságra bevitte őket, ahol összetalálkoztak két magyarul beszélő német SS-tiszttel, akik igazolták őket". Ezután élelmet, robbanóanyagot kaptak, valamint azt az utasítást, „hogy a front mögé kerülve, háborúban és békében egyaránt diverziós cselekményeket hajtsanak végre". A polgári ruhás (!) Erdélyi és társai ezután minden komplikáció nélkül hazatértek. Mindenesetre 1945 májusában, a háború befejeződése után a Bécs melletti Badenben berendezkedő szovjet katonai elhárítás megtalálta a „szabotőrtanfolyam" hallgatóinak a névjegyzékét, s ezek egyikén Erdélyi Gyula nevét is. így került sor Tatabányán történt letartóztatására ősszel, ahol akkor már a bányában dolgozott. 298 Sopronkőhidára szállították őket. Ilyen és hasonló névjegyzékek alapján a szovjet katonai bíróságok futószalagon, százával produkálták az ítéleteket, amiket sajátos módon hoztak meg és adtak a „háborús bűnösök" tudomására. Tolmács nélkül (!) folyt a kihallgatásuk, amelyből természetesen egy szót sem értettek, s a szovjet hadbíró ezt követően a terhelt kollektíva - ezúttal mintegy 400 fő! - előtt felolvasta a neveket, ujjain mutatva a kiosztott évek számát. (A büntetés a döntő többség esetében tíz év volt.) Erdélyi is a Szovjetunióban, a gulágon letöltendő 10 év kényszermunkát kapott, s abból 8-at kiállva, jóval Sztálin halála után, 1953 őszén amnesztiával szabadult. 299 Nősülése után Fejér megye déli részére, egy kis faluba került. Az állítólag „bosszúszomjas" volt üldözött, „kiképzett SS diverzáns" a forradalom idején - érdekes módon - passzív volt, semmilyen megmozdulásban nem vett részt. A sztrájkok befejeződése, a termelés megindulása után, 1957 tavaszán munkába állt Pusztavámon. November 2-án hazautazott családjához ún. tisztasági szabadságra, s csak november 5-én érkezett vissza: éjszakás műszakba ment ezen az estén. Kihallgatásán elmondta, hogy a gyújtogatás ötlete ekkor már megfogalmazó298 Erdélyivel együtt elvitték a szovjetek Damstetter Mátyást, Hamburger Józsefet, Szalontai Istvánt, Lacker Györgyöt, Nádasdi Ferencet és Jánost, Varga Jakabot, Fábián Istvánt és Bulla Istvánt is. 299 Erdélyi az önvallomása szerint a Szovjetunióból nem akart hazatérni, mivel megismerkedett egy finn - szintén fogoly - lánnyal, akit szabadulásuk után feleségül szeretett volna venni. Ezt azonban nem engedélyezték, mindenkit hazaszállítottak.
