Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Vae victis! Az intézményesített megtorlás

vannak tartóztatva, azok igencsak munkás-paraszt emberek. [...] ezek vannak egyelőre letartóztatva, jó, feleljen mindenki a tetteiért, azonban a vezetőket is ki kell a kuckóból szedni. [...] el kell venni a fegyvert [azoktól], akiknél még mindig van, az ellenforradalmároktól". Idősebb Sándor Gábor hozzászólásában azt állapította meg, hogy „igaz, hogy a karhatalom összeszedi az ellenforradalmárokat, azonban a bíróság meg kiengedi". Példaként a „hazaáruló" Szilárd Imrét és Stoffer Lászlót hozza fel. „A szovjeteknek hálásak lehetünk, ha ők nem jönnek, akkor már mi nem volnánk itt" - teszi hozzá. (Arról ezúttal nem beszélt, hogy fia is fegyvert fogott a szovjetek ellen Budapesten, sőt, ő maga is hangoztatta akkoriban Pusztavámon: Budapestre megy fegyverrel a kezében, s csatlakozik hozzá.) A kisgyóni párttitkár, Dittrich József is örült az erős karhatalomnak, megjegyezve, hogy „azonban nekünk szükségünk van a szovjet elvtársakra" is. Sprőder György szorgalmazta a munkástanácsok megtisztítását azoktól, akik „ha fegyverhez jutnának, szívdobbanás nélkül agyonlőnének".[sic!] Tóth István szerint Gánton is folyik a pánikkeltés (vagy inkább mítoszgyártás), az 1945-ös párttagok most azzal jönnek, hogy ők is fent voltak a kivégzendők listáján. Hozzáteszi, hogy „persze ha nem lett volna névsor, a kommunistákat úgyis kivégezték volna". Hullán István elvtárs szerint hazaengedték a bakonycsernyei Kiss [Sándor] tanítót, aki „azt beszéli, hogy verték és ütötték a rendőrök, hogyan tud hát ilyen pedagógus tanítani, mikor a felesége osztotta ki [sic!] a fegyvereket. Bizony még Bakonycsernyén is igen sok fegyver van kinn, Nyugatról autószámra hordták a fegyvereket." Gyenge elvtárs hozzászólásában elmondta, hogy „a Szovjetunió másodszor szabadította fel országunkat. [...] aki a szocializmust építő országok belügyeibe beavatkozik, az a népi demokráciák és Szovjetunió vasöklével találja szembe magát". Igyekezett megnyugtatni a jelenlévő kommunistákat, hogy az ellenség viszszavonulóban van, és megemlítette a MUK-ot. Meglehetős józanságra vall, hogy megállapította: „én nem tudok olyan hülye ellenforradalmat elképzelni, ahol előre bejelentenék, hogy készüljetek föl, mert ekkor kezdünk". Szerinte itt csak hisztériakeltésről van szó. (Azt nem említi, hogy a hisztériakeltés éppen a pártból indul ki azért, hogy ezzel igazolja a megtorlás, a rendkívüli intézkedések szükségességét.) A karhatalommal kapcsolatban az a véleménye, hogy aki fél attól, annak van is vaj a fején. Soós József, a kincsesbányai párttitkár kevesellte a náluk letartóztatottak számát. Szóvá tette, hogy ráadásul a lefogottak érdekében „két Pobeda futkos hol ide, hol oda állandóan". Huszár Pál szerint különösen fontos most az éberség, amikor nem alszik az ellenség. Tudni vélte (Gyenge MUK-kal kapcsolatos megjegyzése nyomán), hogy „most is meg akarták szervezni a FUKot [ez nyilván a februárban újra kezdjük szlogen rövidítése lett volna], most folyik a felgöngyölítése". A vadabbnál vadabb, néha az idiotizmus határát súroló megjegyzéseket nem idézzük tovább, tény, hogy folyik a korábbi gyakorlatnak megfelelően az ellenségkeresés, s ahol nincs, oda maguk állítanak egyet. Az októberi gyávaságuk önmentő reflexeket vált ki, erkölcsi alapot akarván képezni a többségük által tudott, elfogadott durva rendőri és pufajkás akciókhoz. Ettől