Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Vae victis! Az intézményesített megtorlás

a naptól fogva egyre gyakrabban és hangosabban követelik a fegyverkiadást a kommunisták részére, folyik a nyílt feljelentés, rágalmazás, parttalanul árad a mocskolódás, amelynek se vége, se hossza. Klujber összefoglalójában elmondja a jelenlévők megnyugtatására, hogy „már kaptunk egy kommunista ügyészt a járás területére, és a bíró is az, úgyhogy nem fog előfordulni, hogy a gazembereket kiengedik; ha a bíróság mégsem tud ítélkezni, van nekünk internálótáborunk is, oda majd elküldjük [ti. az ellenforradalmárokat]." A munkástanácsokból a pártszervek kiteszik azokat, akik nem oda valók. Türelemre inti a párttagokat: felelősségre fogják vonni a móri (s mint majd látjuk, a bodajki) papot és a kántort is. A szovjet beavatkozással kapcsolatban pedig „nem azt kell nézni, hogy milyen kár lett, mert hiszen volt az árvíz, földrengés, ami sokkal nagyobb kárt okozott". A munkásmilíciát „még ebben a hónapban fel akarjuk fegyverezni, mivel a héten már össze tudjuk állítani a névsort". Ezután jelentik be, hogy a korábbi elnökséget ki kell egészíteni 9 fősre (az aktíva egyhangúlag elfogadja a javaslatot), s így a „proletárdiktatúra" helyi hatalmasságai lesznek: Klujber László, Szabó Miklós, Tóth István, Kecskés János, Ulrich József, Dobos Sándor, Körmendi Kálmán, Mező Béla, Szekeres László. (A testület 30%-a valamilyen fegyveres testület tagja!) Bár a pártaktíván elhangzott, hogy nincs újabb ellenforradalmi veszély, az immáron felbátorodott pártvezetés irányításával a fegyveres megtorlás soha nem látott méreteket öltött a következő napokban. Hogy mit is kellett tulajdonképpen megtorolni, azt senki nem fogalmazta meg konkrétan, de mindenki érezte, sejtette. Azt, hogy akkor, októberben-novemberben féltek. Saját zsigeri félelmükért kellett bosszút állni, hiszen a félelem megalázó. Akik ezt a megaláztatást rájuk mérték, azoknak pusztulniuk kell. A lakosság hallgatott és rettegett. Nem ok nélkül. Ahogy közeledett március 15-e, a lefogottak száma úgy nőtt a tisztiőrs fogdájában. Hamarosan bekerült a gimnáziumigazgató, Kapuvári Károly is, még ha csak néhány napra is. Csúnyán megverték. Mező Béla állítólag erről nem tudott, hiszen Kapuvárit próbálta menteni a párttagok rosszallása ellenére, s amikor az összevert volt kollégáját meglátta, összecsapta a kezét: „De Karcsikám, csak nem képzeled, hogy hagytam volna, ha tudok róla?" Többször is behozták, aztán elengedték Schiffer Jánost is. Volt olyan fiatal óvónő, akit azért tartottak bent a kapitányságon, mert a vőlegénye „ellenforradalmár" volt. Február 17-én a Pusztavámra kiszálló pufajkások őrizetbe vették Mosberger József második osztályos gimnazistát fegyverrejtegetés gyanújával. Az eset meglehetős feltűnést keltett a faluban, annál is inkább, mert a fiút Jüllich Mátyásék esküvőjén vették őrizetbe a násznép döbbenetére, s tették fel a már lefogottakkal zsúfolt „fakaruszra". Nem sokkal később a Fejér Megyei Hírlap egy „életképet" közölt az esetről, sőt, amint majd látni fogjuk, a későbbiekben három folytatásban szólt a diákokhoz, tanárokhoz, szülőkhöz a fenti eset kapcsán. Beszámolt az ügyben hozott bírósági ítéletről is.