Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Vae victis! Az intézményesített megtorlás
a „pilóták" is, számtalan bosszúságot okozva a rendőröknek és a pártvezetésnek egyaránt. Gyakorta leittasodtak (ebben nem különböztek tőlük a pufajkások sem), s részegen randalíroztak. „Gánton például berúgva csinálták a botrányt. A Vinczével voltak kint, aki szintén be volt rúgva. A letartóztatott feleségénél voltak benn másfél órát, míg az már fent ült a kocsin"- mondta Kecskés János a február 11-i elnökségi ülésen. Mező, aki Vincze társadalmi megbízatásait is átvette, s így tagja lett helyette a pártelnökségnek, ehhez azt tette hozzá, hogy „ezeknél [ti. a repülőknél] a pénz nem probléma. [Vincze Kálmán szerinte] nem tudott fegyelmet tartani, nem egy akciónál általános részegség volt. Ezért nem egyszer komolyan kompromittálódtunk. Az a hiba, hogy isznak és most arról beszélnek, hogy a Vincze most elment, vigyázzatok, mert nem lesz annyi megengedve, mint eddig. Az egység le van züllesztve." Mező ezt a fegyelmi helyzetet amiatt is aggályosnak tartotta, hogy sok a feladat, „nem babra megy a játék. Nem tartunk még ott, hogy malmozzunk. Lehet számítani provokációra. Itt Móron a rendőrök kufárkodnak, kereskednek, félnek, hogy ez meg fog szűnni." (Szailer Ferenc visszaemlékezése szerint is voltak olyan karhatalmisták, akik csak azért jártak be Fehérvárra, hogy üzleteljenek. „Egy-két liter borért csizmákat szereztek és hazajövetelük után ezeket eladták." 210 ) A repülők a rendőrkapitányság pincéjében golyószóróval lövöldöztek, s fényes nappal „átlőttek a gimnáziumba." Mező Béla tehát nem volt éppen könnyű helyzetben, amikor megpróbált ebben az Augiász istállójában rendet teremteni. A párt kérte is a rendőrségi alapszervezet segítségét, támogatását az új vezető részére. Sárvári, Kass és Réti erre ígéretet is tett. A karhatalmisták rendteremtő akcióikat azonban továbbra is ittasan hajtották végre, Szenté János március 23-án kérte a pártvezetéstől, hogy „magyarázzák meg a karhatalmistáknak, hogy az italboltot ne látogassák. Bűzlenek [a szesztől], amikor kimennek sok helyre." Az ebben az időszakban szinte naponta ülésező pártelnökség egyik kibővített megbeszélésén, amely február 7-én volt, sorsdöntő elhatározások születtek, de a járási pártbizottság dolgozói először önmagukkal foglalkoztak egy kicsit. Az októberben kitört forradalommal kapcsolatban mindössze annyi hangzott el, hogy mint a megyei pártvezetést képviselő Gyenge Károly megfogalmazta - „Higgyék el, hogy október 23-hoz nagyban hozzájárult az, hogy sokat tudtak rólunk, ismerték a szennyeseinket." A sajátos hangvételű (ön)értékelés után felvetették a pisztolycserével kapcsolatban, hogy ragaszkodnak a tőlük elvett TT-pisztolyokhoz. Amennyiben azokat visszakapják, leadják a párt által adott pisztolyokat. A pártapparátus továbbra sem lesz fegyvertelen, csak a korábbi gyakorlattal ellentétben ezután egységes fegyverzettel lesz ellátva - jelentette be erre Klujber. (Megnyugtatásul közölte azt is, hogy rövidesen emelni fogják a fizetésüket.) Mivel a pártalkalmazottaktól néhány nappal korábban begyűjtötték a fegyvereiket, sokan megsértődtek, Tóth István például felháborodott, amikor tőle elkérték azt a pisztolyát, amit - mint mondta - „én szereztem, emlék is, sajnálom. A magaménak éreztem, szeret210 Szailer. 109.
