Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Vae victis! Az intézményesített megtorlás
tem, mégis odaadtam. A szovjet kapitány, akitől kaptam, meg fogja majd kérdezni, hova tettem, és ha kérek, fog másikat is adni." De ugyanígy neheztelt a pisztolyának elvétele miatt Szabó Miklós is. Gyenge a felvetésekre azt mondta: „Egyetértek azokkal, akik nehéz szívvel adták oda a pisztolyukat. Dunai elvtárs közbeszól: fájó szívvel adtam oda, mert ha nem leszek a pártapparátusban, akkor le kell adnom azt, amit most kaptam." Megnyugtatták: fegyverét mindhalálig megtarthatja. Ezután az egyre inkább önállósulni akaró karhatalmi pártvezetők - Szailer, Huszár, Denke és Nemes - által előterjesztett napirend kerül sorra. A járási karhatalom pártszervezete szinte megalakulásától számítva azonnal a hatalom egyetlen letéteményesének tartotta magát, s kis híján puccsot hajtott végre a járási pártelnökség ellen. Odáig mentek, hogy maguk közül kijelöltek állami és pártbeosztásokra embereket, s ezek elfogadását ki akarták kényszeríteni a pártelnökségtől. (Például a járási tanácselnöki funkcióra Huszár Pált, községi tanácselnöknek Denke Józsefet, míg Pirók Emilt a járási tanács iparügyi előadójának szánták. 2 ") Az ő követelésükre került sor a mindenoldalú „átvilágításra" a járásban a legkülönfélébb beosztásokban foglalkoztatottak körében, függetlenül attól, hogy a felülvizsgált személy párttag-e vagy sem. Ezen a kibővített elnökségi ülésen kerekperec kijelentették egy névsor átadásával egyidejűleg, hogy az abban felsorolt személyeket a karhatalom pártszervezete szerint el kell távolítani még „akkor is, ha ezek közül egyesek jól fekszenek a megyénél." A nem mindennapi - összesen 39 nevet tartalmazó - lista Szabó Lajos járási tanácselnökkel kezdődik, helyettesével, Gregorics Lászlónéval folytatódik. Zömük pedagógus és bányaműszaki értelmiségi. A felolvasására Klujbert kérték fel, aki azt meg is tette, hozzátéve: „egyetértek a nevekkel, sőt ki kellene bővíteni, egészíteni. Felül kell vizsgálni az összes vezetőket, végre kell hajtani azt az utasítást, hogy vezető egyének csak kommunisták legyenek". Gyenge Károly ugyan közbevetette, hogy ilyen utasítás nincs, de Klujber megnyugtatta: „Tudunk a gazemberek helyére becsületes kommunistákat állítani, legyenek a vezetők többségükben kommunisták." Szailer, aki kevesellte az addigi letartóztatásokat és az elbocsátásokat, közbevetette, hogy már eltelt három hónap (november 4. óta) és nem történt semmi. „Amennyiben ezután sem fog menni [ti. az intenzívebb rendteremtés], mi felmegyünk Münnich elvtárshoz, mivel hozzá tartozunk..." Gyenge helyeselte, hogy a karhatalom ezt a kérdést felvetette, ugyanakkor megjegyezte, hogy a karhatalmistáknak önkényeskedésre nincs joguk. „Minket az lep meg, hogy azt mondják, ha nem történik semmi, akkor az elvtársak távolítják el [az ellenforradalmárokat]." Szerinte is le kell Kapuvári Károlyt, Jánny Imrét tartóztatni, „...vagy mi tartóztassuk le?" - kérdezi indulatosan. Szerinte a Sulák-ügyet is elő lehet még venni. Kajdi József járásbíró közbevetette, hogy a bírósági „ülnökök többsége - 90%-a - nem megfelelő, a tárgyalás nyilvános, nem lehet megfelelő döntést hozni a bírónak." (!) Szailer szerint a karhatalom nem mindenkit tart ellenségnek, de nem tudja, kivel tartóztassák le az arra rászolgál211 Szailer. 109-110.
