Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Tizenkét forradalmi nap
mertek mindig, de most ismertek meg igazán." Gömbös rendőrségen írt önvallomásából tudjuk, hogy november 4-én déltájban felajánlotta: a lassan mindenki által elhagyott épületet, amelyben immáron tekintélyes mennyiségű fegyvert és lőszert gyűjtöttek össze, Gömbös hajlandó továbbra is őrizni. Ezt azonban Vincze elutasította. Lendvai Konrád önvallomása szerint a nemzetőrség délelőtt 10 óra körül gyakorlatilag feloszlott, de vele ezt nem közölték. Tovább őrizte a fegyverraktárt. Varga Miklós Szabadi Ferenc társaságában 14 órakor jelent meg legközelebb a nemzetőrségen, majd hamarosan megérkezett Vincze Kálmán és a jogaiba hirtelen visszahelyezett Réti Zoltán is. Lendvai ekkor fegyverét Rétinek adta át, majd hazament. Nagy valószínűséggel csak jóval később, estefelé jelent meg a szovjetekkel Szailer és Klujber, akik Szabó rendőrt is ott találták. (Szailer ugyanis visszaemlékezésében megemlíti, hogy a Klujberrel való megbeszélés után hazamentek ebédelni, s megnyugtatták családjukat: minden rendben van.) A pusztavámi bányánál szolgálatot teljesítő honvédek géppisztolyaikkal és a lőszerrel Folmeg Ferenc alhadnagy, őrparancsnok vezetésével 13 órakor elhagyták felállítási helyüket, és bevonultak Bodajkra, a zászlóaljhoz. November 4-én a reggeli órákban a szovjet támadás hírére Kincsesbányán is szerveződött egy ellenálló csoport. Kovács Sándor volt kincsesbányai vájár állt az élére, s tette meg a különböző védelmi intézkedéseket. Ezek egyike volt, hogy benzines palackokat készítettek a szovjet harckocsik elleni támadáshoz. (Ehhez az üvegeket a bánya üzemi konyhájáról hozták.) Közben a fegyveresek elhelyezési körletét is kijelölte a bánya területén. Ennek során Borovszky Lajos volt elsősorban a segítségére. Kovács, akit a forradalom szabadított ki egyéves, izgatásért kapott börtönbüntetéséből, eredetileg tanító volt, s ekként tartalékos katonatiszt is alhadnagyi rangban, előző napon, november 3-án jelentkezett szolgálattételre Székesfehérváron, a 17-es laktanyában. Ott állományba vették, s mintegy negyvened magával egyenruhát kapott, de fegyvert nem. November 4-én hajnalban, a szovjet támadás hatására riadóztatták őket, kézigránátokat kaptak, majd megbízták a csoport parancsnoki teendőivel, s ezután saját belátására bízták, mit tesz. Kovács a Sár utcai mellékkapun át elhagyta társaival a laktanyát, s a Szárazréten keresztül a Könnyűipari Szerszámgépgyárhoz vezette alegységét, ahol fegyvereket vételeztek. Innen - még mindig gyalogosan - korábbi munkahelye, Kincsesbánya irányába indultak tovább. Egy, a bánya felől szembejövő teherautón néhány ismerős kincsesi bányász ült (egyikük Borovszky Lajos volt), velük Kovács közölte, hogy a városban harcok folynak 126 . Eryre a gépkocsi megfordult, s Kovácsékat a bányához vitte. Borovszkyék egyébként egy, a munkástanácselnök Löffler által aláírt megbízólevéllel Budapestre indultak, hogy harcoljanak. Löffler István valószínűleg egyszerűen csak meg akart szabadulni a kellemetlenkedő, a telep vi126 Más források szerint a teherautó a laktanya felől érkezett, felvette, majd a kincsesi katonai táborba vitte őket. Csurgai Horváth József: Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott. 211. In: „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett." Az 1956os forradalom Székesfehérvárott. Szerkesztette Csurgai Horváth József. Székesfehérvár Megyei Jogú Város kiadása, 1996. A továbbiakban: „Egy nép kiáltott..."
