Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)

Alispáni jelentés az 1872. évről

Egyébiránt a megyei bizottságtól fíigg, hogy s miképp kíván ez ügyben a hátralékok behajtása végett intézkedni; melynek megvitatására azonban akkor leend alkalom, mikor az úti hálózat tervezetével egyszersmind az állandó vá­lasztmány e hátralékok ügyébeni indítványa s javaslata tárgyalás alá kerülend. A katonai szállásolást illetőleg a múlt évben is ezen teher azon nagy mérv­ben nyomta a megyét, mint az előbbi években, azaz 6 lovasszázad beszállásolá­sával folyamatosan terhelve van e megye, melynek leszállítása legalább 5 szá­zadra már többször kéretett e megye által a kormánytól; de mindeddig eredmény nélkül, úgyhogy már nem ígérhetünk magunknak sikert, ha e tekintetben újólag folyamodnánk is a kormányhoz. Másrészről azonban annyival történt a kormány részéről egy lépés e teher megszüntetésére, amennyiben két állandó nagyobbszerü 3 század befogadására szolgáló kaszárnya a megye területén Mórott és Csákváron leendő építésére ter­vezet készül a kormány részéről, s az illető hely kiválasztása s megszemlélése végett vegyes küldöttségek működtek a múlt év folyama alatt. Addig is pedig felszólítás intéztetett a megyei földbirtokosokhoz s községekhez, nem lennének­e hajlandók tulajdonukhoz tartozó helyiségek kisebbszerű kaszárnyákká leendő átidomítása céljábóli átadásra, mely felszólításnak itt-ott sikere is volt, és csak fájlalható, hogy majd mindenütt az illető helyiségek e célrai felhasználása csak­hamar - legalább egy időre - azáltal véget ért, hogy azokban tüz támadván, le­égtek. A körülmények többnyire szándékos gyújtogatást gyaníttatnak; azonban egy esetnek kivételével ez be nem bizonyíttathatott, vagy legalább annak cons­tatírozása nyilvánosságra nem jutott. Más vegyes küldöttségek - melyekben a járásbeli szolgabírák, mint megyei kiküldöttek részt vettek - működtek a múlt évben a katonai lakbérek községen­ként s illetőleg járásonként s megyénként leendő megállapítása, s a jelenleg lé­tező lakbéri viszonyokhoz kellőbb aránybani hozatala végett. Ezen munkálatok befejeztetvén, a [...] Honvédelmi Minisztériumhoz felterjesztettek. Azonban mindeddigelé határozat s válasz reájok le nem érkezett. A fentebb említett 6 lovasszázadból az egyik Mórott s a Mór községet kör­nyező többi községekben leli nyári s téli szállását. A másik 5 század szállásolá­sa akképp lett berendezve, hogy ezek téli szállásaikat mindenkor a megye nyu­gati s északi, tehát felső részében, nyári szállásaikat pedig viszont a megye ke­leti s déli, tehát alsó részébe lelik s lelendik, miáltal mind a katonai igényeknek, mindpedig azon méltányosságnak, hogy a megye minden részének e teherbeni osztozása egyenlő legyen, elég van téve. Nem akarok itt azon kellemetlen súrlódásokra visszatérni, melyekre a múlt évben az összpontosítás ideje alatt elfoglalandó katonai szállásolási tervezet egyoldalúlag később történt megváltoztatása okot adott; fel voltak azok említve annak idejében. Szabad legyen itt csak kijelentenem, hogy biztosan hiszem s re-

Next

/
Thumbnails
Contents