Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)

Alispáni jelentés az 1872. évről

mélni merem, hogy azok az idén meg nem újulandnak, s hogy az egyszer közér­telemmel megállapított tervezettől sem eltérés nem fog javaslatba hozatni anél­kül, hogy az előlegesen megvitatva s közértelemmel helybenhagyva ne lenne [...] Sőt tán arra némi méltányossággal lehetne e megyének igénye, hogy a ka­tonai központosítási gyakorlatok alkalmával szállásolási teher az idén ne e me­gyét érje; miután a 10. [cs. és kir.] huszárezred, mely a múlt évben e megyében volt gyakorlatra központosítva, nem csak e megyében, hanem Komárom s Veszprém megyékben is szállásolva van 5 századdal, s így méltán megkívánhat­ja megyénk, hogy e teherben a másik két megye vele osztozzék. Mi volt az 1872. évi újoncozásnak eredménye, azt volt már szerencsém egy előbbeni közgyűlésben a tisztelt megyei bizottmánynak bejelenteni. Itt tehát csak a múlt évbeni működésünk s történteknek vázlata kiegészítéséül újra fel­említem, hogy a Sármelléki sorozójárásból 1.030 összeírt közül 173 a rendes hadseregbe, 17 a póttartalékba s 154 a honvédségbe soroztatott. 121 felmente­tett, 177 távol volt, 388 pedig alkalmatlan. A Csákvári sorozójárásból 1.238 összeírott közül 222 a rendes hadseregbe, 22 a póttartalékba s 152 a honvédség­be besoroztatott. 169 távol volt, 179 felmentetett, 1 tényleges szolgálat alól fel­mentetett, 493 pedig alkalmatlan volt. A Bicskei sorozójárásból 1.544 összeírt közül 223 a rendes hadseregbe, 23 a póttartalékba, 229 a honvédségbe sorozta­tott, 170 felmentetett, 257 távol volt, 1 a tényleges szolgálat alól felmentetett, s 641 alkalmatlan volt. Összesen tehát 3.812 összeírt közül 618 a rendes hadse­regbe, 62 a póttartalékba, 535 a honvédseregbe soroztatott be, 470 felmentetett, 603 távol volt, 2 a tényleges szolgálat alól felmentetett, s 1.522 alkalmatlannak találtatott. Szeretnék még a tisztelt megyei bizottmánynak a népnevelés megyénkbeli állásáról is adatokkal szolgálni, de miután a tanfelügyelő úr részéről a megyei iskolatanácsnak a múlt évi népnevelési eredményről szóló jelentése még kezem­hez nem került, e tekintetben a kívánságnak meg nem felelhetek. Megyénk ugyan azzal büszkén dicsekedhetik, hogy [...] a népnevelés ügyében leginkább előrehaladt megyék közé tartozik. Mindamellett azonban itt is a népnevelés még sok kívánnivalót hagy, és sok panasz érkezett a tanfelügyelőség részéről hoz­zám, de alkalmasint a szolgabíró urakhoz is, hogy a községi elöljáróságok a nép­nevelés körüli teendőikben, név szerint a tanköteles gyermekek összeírásában, s az illető összeírások pontos - a szolgabíróságok útján a tanfelügyelőséghez - be­nyújtásában, úgy a tanköteles gyermekeiket nem iskoláztató szülők büntetésé­ben hanyagul s lanyhán járnak el. Nem mulaszthatom el ezt tehát itt a tisztelt megyei bizottságnak is tudomá­sára hozni, s azon reménynek kifejezést adni, hogy az új községi elöljáróságok legszentebb kötelességüknek ismerendik a népnevelés szent ügye körül rajok szabott teendőikben pontosan s eréllyel eljárni. Ezentúl semmi ily panaszra okot

Next

/
Thumbnails
Contents