Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Dani Lukács-Farkas Gábor: Kisláng

ökörfogat, vagy minden 65 magyar holdra egy 4-es ökörfogat. Ebben az 5493 magyar holdra terjedő gazdaságban 10 kocsis, 4 szekeresbéres, 40 szántógyerek, 25 gyalogbéres állt alkalmazásban. Az aratást részes aratómunkások végezték, akik minden learatott gabonakereszt tizedik részét kapták meg. Részes munkások dolgoztak a fűkaszálásnál, szénatakarításnál, negyed részért dolgoztak a kapásnövények ápolásában és azok betakarítási munkálatainál. A kedvezőtlen munkaerőviszonyokon az uradalom mindenképpen segíteni próbált, ezért idegen munkaerőt alkalmaztak az uradalomban. 1895—1897. esztendőben Vas megyéből és a Felvidékről származó mezőgazdasági munkások dolgoztak az uradalomban. Ezek idénymunkások voltak, akik évente 6 hónapon át dolgoztak itt. 1896. és 1897. esztendőkben a Vas megyéből származó summások munkája nyomán az uradalomban nőtt a termelés. „Dolgos és fürge emberek, de drága munkabérért dolgoztak" — így emlékeztek rájuk később vissza. A Felvidékről toborzottakra azonban inkább panaszkodott az uradalom vezetősége, mert szerintük igen lassú munkások voltak. Az idegen munkaerő alkalmazására azért került sor, mert a környék napszámosai nagyobb összegű béremelést kívántak, amelyet az uradalom tőlük megtagadott. Az idegen munkaerőkkel tulajdonképpen meg akarta törni az uradalom az egyes gazdaságokban a korábbi években alkalmazott napszámosok és részes művelők követeléseit. Közben nem mulasztotta el azt sem, hogy a cselédség létszámát emelje. Az uradalomnak sikerült elérni, hogy a század utolsó éveiben és a századfordulón a mezőgazdasági munkabéreket az 1895. év előtti színvonalra szorítsa le. A napszámbér az arató- és cselédsztrájk lezajlása után a lángi uradalomban napi 40—80 krajcár körül mozgott, az aratást pedig tizenkettedik részért vállalták el. A XX. század első éveiben az uradalom terményeinek szállítási problémáját oldotta meg. A nagy mennyiségben eladásra kerülő gabona, majd cukorrépa szállítása addig lovaskocsikon és ökrösszekereken történt a Déli-Vasút szabadbattyáni állomására. Az uradalom terményeinek ilyen formában történő elszállításán azzal akart segíteni, hogy keskeny vágányú répavasúttal köti össze a Déli Vaspálya Társaság állomását az uradalommal. 1904-ben meg is kezdődött a Sárvíz—Malomcsatorna bal partján egy keskeny vágányú lóvontatású mezőgazdasági vasút építése, amely Szabadbattyán állomásról indult és Tác, Csősz, Soponya, Nagyláng községek határában haladt végig, majd a nagylángi meszesháznál keresztezte a csatornát és a Kálóz—Örsi—Szabadbattyán törvényhatósági utat, és innen Selyem és Lobbmajorba vezetett. Ebből egy szárnyvonal ágazott el, amely az uradalom tehenészeti telepéig húzódott. A kisvasút építése ellen szót emelt Csősz község elöljárósága, és kijelentette, hogy nem kíván területet átengedni az uradalomnak. Csősz község azzal érvelt, hogy a vasút a csatornaparti birtokosok területén húzódik végig, és joga van a lakosságnak megakadályozni az építést. A Sárvíz Malom Csatorna Társulat még 1904. március 22-én tartott közgyűlésén beleegyezett a vasútépítésbe, így a csősziek tiltakozása eredménytelen lett. A vasútépítés alkalmával a kereskedelemügyi miniszter kikötötte, hogy a kisvasúthoz más mezőgazdasági vasutak is csatlakozhatnak vagy keresztezhetik azt. Amennyiben a közéi dek úgy kívánná,