Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Dani Lukács: Mezőkomárom

ségről tud az összeírás. A magyar népességű település határa ekkor „nagynak és termékenynek" minősül, és mint Batthyány herceg birtokát, az enyingi uradalom részét vették számba. Az 1857. évi kataszterfelvételi iratok alapján Mezőkomárom 6904 kat. hold kiterjedésű határának 67,2%-a szántó/*

3 A 4632 hold szántó mellett jelentékeny nagyságú, 1244 kat. holdnyi (18,1%) legelővel is rendelkeztek. A határ 293 kisbirtokos és két nagybirtokos között oszlott meg, olymódon, hogy a nagyobb hányada az utóbbi két személy kezében összpontosult. A földnélküli, egykori zsellérek, de a törpebirtokosok egy része is, az uradalmakban és a 275 kat. holdnyi dézsmaköteles szőlőben keresett (de nem mindig talált) munkaalkalmat. A nagybirtokokon a sok kézi munkát igénylő növényi kultúrákat részesművelésbe adták. (Pl. a kapásokat.) A szerencsésebbek, a saját igával rendelkezők, akik a szántást maguk meg tudták oldani, a féltermésre tarthattak igényt. A kötelezettséghez legfeljebb „néhány vontató széna hazatakarítása" csatlakozott, külön szolgálatként. A szegényebbek, a „gyalogsorsú" igátlanok, még a feles, de gyakran a harmados földekért is külön szolgálatra voltak kötelezve. Az enyingi uradalomban minden hold feles kukorica után egy hold rétet kellett lekaszálni és begyűjteni. (A községben egyébként 349 kat. holdnyi rét volt.) De volt olyan gyakorlat is, hogy annyi napot kellett szolgálni, ahány napot pl. a feles föld megmunkálása igényelt. Batthyány Fülöp herceg, helyi uradalmában a megszűnt úrbéri szolgáltatásokat a birtok nagyobb részében, majorsági erővel pótolták és csak a távoli földeket adták haszonbérbe.

4

'

1 Mindenekelőtt a központtól távol esőket. A ledolgozási rendszer keretében hasznosított majorsági földeken váltógazdálkodás folyt. Ezeknél az uradalom ökör- és gulyaállománya biztosította a földek trágyázását. Magát az állattartást pedig — a vetésforgóban lényeges helyet foglaló — takarmánytermesztés tette lehetővé. Viszont a haszonbérbe adott feles földeken háromnyomású gazdálkodás folyt, mert a nagy távolság következtében ezek kevésbé voltak trágyázhatok. Ott az ugarba rendszerint zabosbükkönyt vetettek. A múlt század hatvanas éveiben (az 1868. évi XIX. t. c. alapján) megkezdték a szőlő dézsmaváltságának rendezését. A megalakított hegyközség tevékenységét a következő évtizedekben bekövetkezett filoxéra pusztítása erősen hátravetette. Az idézett törvényt követő emberöltőnyi idő alatt a községbeli szőlők területe minimálisra zsugorodott/" A század végén (1895-ben), a korábbi 275 kat. hold szőlővel szemben csak 9 kat. hold volt található, ami az 1857. évinek mindössze 3,3%-a. A község határában bekövetkezett további művelési ágváltozásokra a vízrendezés volt hatással. A Sió árterületének szűkítése a művelés alá vonható terület növelésével járt. Következménye, hogy a korábbi nádrengeteg 109 kat. holdról 2 kat. holdra, a korábbinak mindössze 1,8%-ára esett vissza. A vízrendezéssel állt összefüggésben a kertgazdálkodás megjelenése (41 kat. holdon). Nem utolsó sorban ide sorolható a szántóterület jelentős növekedése is. Míg korábban ez a község területének csak kétharmadát foglalta el, addig a századvégre a határ háromnegyed része vált szántóvá. A század végén (1895) a község határa az 1857. évi 6904-ről 7149 kat. holdra nőtt. A határrendezésből adódó 3,5%-os növekedést jóval meghaladta a szántóterület 15%-os gyarapodása. (4632-ről 5337 kat. holdra.) A növekedés ösztönzője — a több válságos időszakkal megszakított — gabonaértékesítési konjunktúra, a szemes termények iránt megnyilvánuló kereslet. Ennek következtében a szemes termények vetési aránya mindig meghaladta a szántók 50%-át. A korábbi vízi út (a Sió) mellé nemcsak