Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Dani Lukács: Mezőkomárom

óta már prédikátoruk működött a helységben. A 17. és 18. század fordulóján — a pesti comissio rendelete ellenére — részben kőből, illetve téglából és sárból emelt templommal rendelkeztek. Ehhez 1735-ben fából tornyot építettek. Benne két harangot helyeztek el. A negyvenes években lelkészük Patai János, tanítójuk Németh István volt. Valamennyi környező településen — Bozsok kivételével — pappal rendelkeztek. Ezek a prédikátorok ,,a tilalom ellenére kereszteléseket, temetéseket és eskéléseket" végeztek. Hitbeli szilárdságukra fényt vet, hogy Mezőkomáromban az 5 vegyes házasságban élő család gyermekeit sikerült katolikus vallásra téríteni, addig a hídvégi 4 pár gyermekeit „a plébános nem tudja semmi erővel" áttéríteni. (Hídvég kálvinista túlsúlyú közösség, ahol a papi teendőket a komáromi plébános látta el.) 1756-ban megyei bizottság tartott vizsgálatot a helyi parókián." Megvizsgálták, megmérték a templomukat, valamint a község Hídvégtől való távolságát is. Ez a vizsgálódás olyan hiedelmet szült a kálvinisták körében, hogy talán a templomuktól is meg akarják fosztani őket és hitbuzgalmi szempontból esetleg Hídvéghez csatolják egyházközségüket. Ez a híresztelés vaklármának bizonyult, bár kétségtelen, hogy ez a felekezeti másság nemkívánatos rossz volt, különösen a helységen kívüli hatalmasságok szemében. Az évtizedek folyamán mind nagyobb létszámú (és egyben arányú) katolikusok zömmel a 18. század első felében betelepültekből (hospesekből) és a visszatelepültekből kaptak utánpótlást. A katolikus anyaszentegyházat 1725-ben szervezték meg. A Mohács óta szünetelő egyházközség első plébánosa a negyvenes években is funkcionáló Borsothy Péter, ekkor már alesperesi rangban. Szűkös körülmények között élt fából és sövényből épített, sárral tapasztott, nádtetejű és elhanyagolt külsejű plébániáján. A híveknek alig harmada, de inkább egynegyede fizeti kötelezettségét, ezért „szorgalmatosan gazdálkodni kénytelen". Egyébként sok értékes könyve van, de tiltott könyvet nem tart. A megtértekről (áttérterekről) 15 éve nem vezet könyvet. Csak négy év óta vezet nyilvántartást. Az 1747. évi főesperességi vizitáció minősítése szerint: „hogy a plébános úr lelkében mi lakik, senki sem tudja". Jeles erkölcsi életet él, magatartása példamutató. Az ivásban is mérsékletet tanúsít. A vizitáció nem látott összefüggést a kegyúri támogatás elhanyagoltsága és a plébános habitusa között. Jóllehet megállapítja, hogy a patronátusi jogot gyakorló gróf Batthyány Lajos, Vas megye örökös főispánja, Őfelsége császár és király valóságos belső titkos tanácsosa, Magyarország kiérdemesült udvari kancellárja, királyi főpincemester sem áll — az egyházi megítélés szerint — feladata magaslatán. Addig ugyanis kötelezettségeinek „sem az alapításban, sem az építkezésben, sem a javadalmazásban semmiben sem tett eleget". A Péter és Pál apostoloknak szentelt templom (egyelőre torony nélkül) a plébános és a hívek szorgalmából és költségén épült... A plébános járandóság címén semmiféle deputatumot nem kap. Alapítvány nincsen. Pereghy Benedek mester és Császár János -segédtanító uraknak sem különb a helyzetük. Nekik az iskolaépület szolgált lakásul. A betűvetés szorgalmasnak minősített tanításáért ténylegesen, gyermekenként (negyedévenként) 5 garas folyt be. A járandóság 3 köbölnyi (átlaggal