Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Farkas Gábor: Sárkeresztúr

nyában. Az egyezség szankciót is tartalmazott: az a birtokos, aki a reá kiszabott mennyiségnél több juhot tartott, attól elkobozzák, a felesleget eladják, és az összeget a katolikus templom építési kasszájába fizetik be.

11 A préposti uradalom 1777-ben került át a székesfehérvári püspökség tulajdonába. Az átadás és átvétel alkalmából leltárt készítettek, feltüntetve az állandó jövedelmeket. Innen is tudjuk, hogy a falu határában, az ekkor „egyházi résznek" nevezett területen 55 telek volt kialakítva, amely tulajdonképpen 28 egész telket jelentett. A telkesek mellett mindössze 2 házas zsellér és 3 alzsellér élt az egyházi részen. Az úrbéri állomány 1110 szántóföldből, 279 kaszás rétből, egy 50 kapás szőlőterületből, valamint beltelkekből állt. Az allodiális szántóföld 1522 holdból, a rét 360 kaszás területből állt. Az allodiális szántók felét évente ugaron hagyták, így csak 760 holdat műveltek. 1776-ban az allodiális vetésterületen a következő növényeket termesztették: búzát 100, kétszeres gabonát 250, árpát 150, zabot 260 holdon. A legelőn 500 darab juhot tartottak. A préposti vendégfogadó évi jövedelme 150 forint, a mészárszék jövedelme pedig mindössze 15 forint volt. A faluban a mészárszéket a közbirtokosság bérelte. Az úrbéresektől az évi jövedelem a prépostságnak 580 forintra rúgott, amelybe beleszámították a földesúri censust, a robotszolgáltatást, a természetbenieket, a nádszolgáltatást, az évi hat hosszúfuvart és a zsellérterheket is. A teljes jövedelem 2314 forint, melynek nagyobb része természetesen az allodiális területrészről származott.

12 1782-től adataink vannak a letelepedni kívánó cigánycsaládokról. Ebben az évben 10 család élt belőlük Keresztúron, de ahhoz, hogy megmaradhassanak a faluban, úrbéres kötelezettséget kellett vállalniok. 1782-ben a családfők foglalkozása a következő: 3 kovács, 1 kertész, 2 kézműves, 1 paraszt, 1 muzsikus, 1 foglalkozásnélküli. Néhány év múltán arról értesültünk, hogy a cigánycsaládok nagyobb része foglalkozást változtatott, és mindössze 2 család vállalt úrbéres telket. Kovács Ádám egynegyed, Magda Márton egynyolcad telket kapott a földesúrtól, míg a többiek zsellérként éltek és napszámosok voltak: Dani, Máté, Görbe, Sallai, valamint Kovács István családja. A cigánycsaládok gyermekeiket gondozásra más falvakba adták. így voltak sárkeresztúri cigánygyermekek Gánton, Etyeken, Csákberényben, de a munkaképes ifjak szolgák voltak. A felsorolt cigánycsaládok beilleszkedése a falu közösségébe megkezdődött, és elsősorban ott vezetett sikerre, ahol a földesurak házhelyeket adtak nekik és némi földet.

13 A faluról a 18. századi leírások egyöntetűen megállapítják, hogy a helyi viszonyokhoz mérten népes, határa termékeny, a gazdák ki tudják használni a kedvező természeti feltételeket. A földek bőven termettek, és a munka mindenkor meghozta gyümölcsét. Az itt lakó nép szorgalmáról, munkaszeretetéről, szakmai hozzáértéséről szállongó hírek igaznak bizonyultak. A II. József-féle katonai összeírás alkalmával megemlítették, hogy a népes faluban van néhány masszív épület. A tágas és megfelelő berendezésű vendégfogadó a falu mellett volt. A falu határa a Sárvíz folyóig kiterjed, így a sárréti földek mocsarasak, nehezen járhatók. Közlekedésre a Sárvíz töltését ajánlották a katonai mérnökök, és megjegyezték,