Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Farkas Gábor: Sárkeresztúr

A kuruc háborúk idején, különösen az utolsó években pestisjárvány dúlt a faluban. A járványban, de más betegségben, és a csatákban meghalt keresztúri lakosok száma: 435 fő volt. Ügy látszik, hogy a két labancdúlast a lakosság néhány esztendő múltán kiheverte, telepesek érkeztek a kihalt lakosok helyébe. 1703-ban 334, 1711-ben 396, 1714-ben 317 dikát írtak össze a faluban. A dika az adózás alapja volt, és a jövedelmet jelentette.

0 1711-ben a telepesek száma 65 volt. A gazdák tartottak 168 ökröt, 173 tehenet, 104 lovat, 49 növendékállatot, 672 juhot, 95 sertést; a vetésterület 375 pozsonyi mérő nagyságú területen volt. 1715-ben a telepesek gazdasági ereje valamivel jobb volt, mint négy évvel korábban. Ekkor 33 telkesjobbágy, 18 zsellér élt a faluban, akik 1222 pozsonyi mérős szántóföldet, 181 kaszás rétet műveltek. A legelőterületről azt vallották a jobbágyok, hogy állataik számára elegendő volt. A szántókat két kalkaturában művelték, és szerintük 1 pozsonyi mérő magból őszi gabpnából 4, tavaszi gabonából pedig 3 mérő termett. A gazdák elmondották, hogy 1720-ban is még gazdasági erejükhöz mérten foglalhattak el szántókat, réteket, a telkek kiosztva nem voltak. Keresztúri gazdák bérelték a szentágotai határ nagyobb részét is. A bér évi 100 forint volt, ahonnan az évi jövedelem 400 forintot tett ki. Közben az állami terhek miatt több ízben is panaszkodtak. Ez általában a katonai beszállásokból eredt. 1718ban a keresztúri bírák és az esküdtek (Nagy János öreg bíró, Sár Péter törvénybíró, Szálai János, Barcza János, Szálai István esküdtek) elmondották, hogy október hónapban a Baváriai herceg lovasregiment szállt meg a faluban, és a katonaság több törvénytelenséget követett el. Többek között igénybe vettek 14 szekér fát, 14 szekér szénát, Ez a mennyiség jóval több annál, mint amennyit a vármegye a falura kivetett. A katonai terhek azonban továbbra is maradtak, s az idegen katonaság túlkapásai a lakossággal szemben gyakran előfordultak. A helyi közélet Keresztúron: a református egyháznak volt erősebb bázisa. 1728-ban Keresztúron élt az egyik senior, Diószeghy Mihály. A senior 24 parochia egyházi ügyeit intézte, és felügyelete alatt állt még Pátka, Pákozd, Zámoly, Csákvár, Lovasberény, Acsa, Tabajd, Alcsút, Felcsút, Bicske, Mány, Sukoró, Velence, Seregélyes, Aba; és Pest megyéből: Bia, Páty, Tinnye és Tök. A református oratórium 1730 után épült fel. A református lelkész 1744-ben költözött Keresztúrra. 1758-ban a harangtorony átépítésére került sor. A vármegye jegyzője, aki egyben keresztúri birtokos, megszemlélte a harangtornyot és javasolta a nemesi közgyűlésnek, hogy a harangtorony renoválására adjon engedélyt. 1760-ban a főszolgabíró, Vörös Zsigmond jelentette, hogy a templom tetőzete is javításra szorul. 1766-ban a harangláb átépítését ismét el kellett végezni. Szikszay István prédikátor 1762-ben halt meg. Temetése július 5-én volt. A temetés emlékezetes maradt a keresztúri lakosság és a hatóság számára. A temetést végző abai prédikátor a Habsburg elnyomás ellen emelte fel szavát, A többek között azt mondotta, hogy „az emberiségnek három ellensége van: a test, a világ és az ördög, bár egyre hatalmasodik a negyedik ellenség is, s ez nem más, mint a sas. A sas ugyanis lelki kenyerünket ragadja el, és közülünk már többeket elkapott. Még erőtlenek