Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Farkas Gábor: Mány

zsebet 360 négyszögöl területű ingatlanain létesítették. A kitermelt követ a község hasznosította, többek között az utcakövezést ebből a bányából biztosította. 1941 nyarán a község hídmérleget állított fel, melynek kezelését a Hangya Fogyasztási Szövetkezetre bízta. A gazdaközönség 1942. május 9-ig önkormányzati szervezet volt. E napon a községi képviselő-testület átvette a gazdaközönség vagyonát, és ezzel magára vállalta a terheket is. A gazdaközönség vagyona a következő volt: 1 hold rét, 5 tenyészbika, 4 tenyészkan, továbbá 2 pásztorház. A tenyészállatokat a tehenes és a kanász gondozta, akiket a gazdaközönség fizetett. A gazdaközönség azonban elszegényedett, így az apaállatok fenntartása egyre nehezebb lett számukra. A terheket ezért a politikai község vette át, aki „mezőbírót'" választott a gazdák érdekeinek képviseletére, és megkereste az anyagi forrásokat is az apaállatok fenntartásra. A lakosság általában jólétben élt. Ennek gazdasági háttere is megvolt. A községben 552 lakóház volt, melynek zöme két szobával rendelkezett. A 2677 főnyi lakossága (1941) 7778 kat. hold földet művelt. E területnek majdnem 75%-a volt szántóföld, 7 és fél %-a rét, 4%-a legelő, 2%-a szőlőterület. A szántók a következő bevetési arányt képviselték: 2800 kat. hold a kalászos gabona, 2100 a kapásnövények területe, 800 holdat pedig takarmánnyal vetettek be. A községben 7 traktor művelte a földeket, de volt még 600 igásló és 100 igásökör. A parasztgazdaságok földjeiket szakszerűen tudták művelni. Ennek volt a következménye, hogy a termésátlagok a községben elég magasak voltak. A földeket a gazdák rendszeresen trágyázták. Jó az állattartás színvonala is, ami megmutatkozott a viszonylag magas állatszámban. A negyvenes évek elején kb. 2 ezer szarvasmarhát, 6 ezer sertést, 500 juhot számláltak össze a községben. A szőlő- és a gyümölcstermelésben is szép eredményeket értek el. A baromfiak nagyobb részét a fővárosban értékesítették, de tojást és a tejet is ideszállította a lakosság. A fővárosba a termékek nem a közvetítő kereskedelem útján, hanem a termelők által jutottak el. Naponta négy alkalommal lehetett autóbusszal Mányról Budapestre utazni.^' 13. Pusztulás és újjászületés Mányon 1944—1949 A szovjet páncélosok Mányra 1944. december 24-én bevonultak. Ekkor nem volt ellenállás a német—magyar haderő részéről, így a katonai bevonulás szinte menetből történt. A bicskei úton a szovjet egységek egy részlegét Pataki Ferenc községi bíró és Csörgei István elöljáró fogadták. A visszaemlékezések szerint a fogadás szívélyes hangulatban zajlott le. A katonai parancsnok a községházán is megjelent, és a békés kibontakozásra adott az elöljáróknak utasítást. A frontvonal azonban 1944. január 2-án visszatért Mány vidékére. E napon német harcirepülők bombázták a falut, illetve az itt állomásozó szovjet katonai egységeket. A légitámadás egy német harci csoport előrenyomulásának volt az előjátéka. A német támadásra a szovjet tüzérek ellencsapással válaszoltak, és heves tüzérségi párbaj kezdődött. A szov-