Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)
A város csinosítása
Közvilágítás A XVIII. században minden polgár maga világított magának. Ha sötétben az utcán ment, lámpát kellett vinnie, „hogy megismerjék, mint igaz járatbeli embert". Aki lámpás nélküli járt, gyanús volt és el kellelt fogni. A közvilágítás gondolata a XIX; századdal együtt köszöntött be Fehérvárra. Pontosan 1800-ban javasolta a gazdasági ülés: a Budai kapunál a kamarási hivatal gondoskodjék lámpákról, mert olyan sötét van, hogy a kocsik csak a legnagyobb veszéllyel tudnak behajtani rajta. A lámpásokat az éjjeliőrök töltötték fel repcsényolajjal. 141 1800 márciusában a városháza kapuján egy odaszögezett, a vezetőség elleni, a tanács tekintélyét sértő gúnyiratot találtak. Ez adott indítékot a tanácsnak a közvilágítás megszervezésére. Az év decemberében elhatározta, hogy a B;elváros jobb megvilágítására 50 lámpát kell elhelyezni, amelyhez — mivel erre a polgárok és a lakosok nem mutattak hajlandóságot — az olajat a város adja.'' 12 Az ezt követő években azonban a határozatból semmi sem lett. Mindössze annyi történt, hogy magánosok (mint pl. Fasching András kőműves) tettek felajánlást lámpások felállítására. 1805-ben Buda város 142 fáklyát ajánlott fel Fehérvárnak, de a tanács „megköszönve a testvéri segítséget, de nincs rá szükség" jelszóval nem fogadta el. 143 1817-ben Kiszling Máté városi kapitány javasolta a Belvárosban éjjeli lámpások felállítását. A tanács válasza: „Semmi kifogás sincs ellene, ha lesz rá költség. E célból alapot kell létesíteni." A következő évben a főstrázsamester kért a háza elé lámpást, de a tanács —; „a városnak nem lévén éjjeli lámpása" —- a kérést nem tudta teljesíteni. 144 1824-ben a tanács úgy ,határozott, hogy „az éjjeli bátorság, a tűzveszedelemkor tapasztalható zavarodás elkerülése és az a reménység, hogy az uralkodó a város pallérozódását látván, ide idővel valamely közintézetet rendel, mindez azt kívánja, hogy az utcákat éjjel lámpásokkal világítsák ki". A választópolgárság azonban más véleményen volt. A nagyobb terhekre hivatkozva, inkább kutak fúrását és az iskolák bővítését tartotta szükségesnek, „mint az örökös teherrel összekötött világítást". 1 '""' Két évvel később (1826) Marich Dávid királyi biztos a polgármester kötelességévé tette, hogy az utcákon felállítandó lámpásokra nézve tanácskozást tartson. A tanácsülés — mint ahogy az ilyenkor szokás volt — bizottságot küldött ki. Elnöke Vass János polgármester, tagjai között ott látjuk az albírót, egy tanácsost, az aljegyzőt, a szószólót, néhány választópolgárt és Ybl Miklóst. m A tanácskozás kétségtelenül eredménnyel járt, mert egy hónap múlva már az első közlámpa-rongálásról olvashatunk. A tanács 25 forint büntetés terhe mellett tiltotta ezt meg: az összeg felét a denunciáns kapta. 1828-ban az aljegyző már elszámolást terjesztett be a város éjjeli világítására fordított összegekről. 147 1830-ban a királyi biztos javasolta, hogy a város létesítsen pénzalapot a világításra, ő maga pedig alapító tőkeként 10 forintot adományozott. Ezzel kezdődött meg a közvilágítási pénztár működése. 1832-től az újonnan felvett polgároktól, a taksán és a szokásos ajándékokon felül, 2 forintot szedtek a közvilágításra. Ettől az évtől kedzve — Eder Lőrinc
