Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)
A város csinosítása
város, ekkor öltötte fel a barokk jelleget, amelyet örökül hagyott a XIX., sőt a XX. századra is. Ennek ellenére a magánépítkezésekről keveset tudunk. Kétségtelen azonban, hogy a tanács az utca sorába nem illő épületeket lebontatta, vagy a tulajdonostól 2—4 forintot szedett, „mert házuk az utcából vesz el helyet". Az építkezéshez általában téglát és követ kellett használni, kivétel amikor a tanács a „mór téglára" adott engedélyt. 119 1787-ben —a sok viszály megelőzésére — elrendelték, hogy kőművesek és ácsok építkezést, nagyobb átalakítást csak előzetes bejelentés és tervrajz készítése után végezhetnek. 1796-ban ezt azzal toldották meg, hogy „addig nem lehet építeni, míg a konzul (ti. polgármester) ki nem mérte, hogy hova kell és lehet építeni". 1798-tól, illetve 1800-tól nagyobb nyomatékkal írták elő a terv- vagy alaprajzot. 130 A házak sorának kialakításakor a tanács rendészeti szempontokat is figyelemmel kísért. Nem engedélyezte pl. 1788-ban egy olyan sarok kiképzését, „amely csak a rossz emberek rossz tetteihez nyújt lehetőséget; ott űzik gonosz tetteiket". Ekkor is a házak egyenes vonalban való építését követelték meg. 131 Gondot okoztak a tanácsnak a városban lakó és építkező arisztokraták és nemesek. 1791-ben Zichy Johanna grófnőt figyelmeztették, mert „a sorompón kívül fekvő majorjában az engedettnél nagyobb kaput nyitott". 1794-ben a romos Páljjy-ház a járást akadályozta és tűzveszélyes volt. A tanács elrendelte a ház elárverezését. 1810-ben a Becsey-féle ház volt romos állapotban; a tanács felhívta a tulajdonost: vagy javíttassa meg, vagy azzal a feltétellel adja el, hogy a vevő köteles tataroztatni. Ugyanebben az évben Pázmándi Sámuel kapott hasonló figyelmeztetést. 122 A kerítések építése — érdekes módon — a XVIII—XIX. század fordulóján merült fel határozottabban. 1795-ben a tanács felszólította a tulajdonosokat a kerítések építésére vagy tatarozására. Az elhanyagolt kerítéseket a városi kőműves tatarozta, a munkabért a tulajdonoson a tanács behajtotta. Vigyáztak azonban arra, hogy a kerítések köztelket ne foglaljanak el, illetve ne zavarják az út forgalmát. 123 Az 1820-as évektől kezdve vannak adataink közterület elfoglalásáról, illetve ennek tanács általi megszüntetéséről. 1820-ban Nagy Pál ügyvédet törvényesen intette meg a város, hogy „az utcán, a háza előtt lévő nagy halom követ vagy építse fel, vagy hordassa el". 1832-ben Walch Antal kőfaragómesternek sem engedték meg, hogy a követ a háza előtt tárolja. Haladék nélkül be kellett az udvarába hordatnia, és csak „címként" (cégérként) hagyhatott kint egy-kettőt. 124 Az 1820-as évektől a tanács már „a város csinosságát" tartotta szem előtt. 1825-ben bízta meg a városi hadnagyot, hogy erre is ügyeljen. Ennek értelmében próbálták pl. a Lakatos utcában egy leégett ház telkét megszerezni, hogy az utcát kiszélesítve, kocsival járhatóvá tegyék. Hasonlóképpen jártak el a Jancsár utcában is. 135 1829-ben a tanács azt állapította meg, hogy az „újonnan épült házak a csínosodás elmellőzésével az utcák rendetlenségét okozzák". Ezért az építőmestereket újból kemény büntetés mellett kötelezték: „mielőtt egy épületet munkába vesznek, a rajzot a tanácsnál mutassák be". 12C 1831-ben a Palotai sorompó kijjebb helyezését azzal indokolták, hogy „díszesebbedik az utca és célirányosabb lesz az új helye". 1834-ben a városháza, valamint a vármegyeháza melletti Kis utcát hozták rendbe,
