Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

Egyházak - Zsidók

1301-ben még mindig a kiváltságlevélre hivatkozva tagadták meg Zophir Goíllieb Izrael letelepedését. 1807-ben a tanács maga elé citálta és nyolc napon belüli távozásra szólította fel azt a zsidót, akit a tilalom ellenére özvegy Rauch Ádámné a Nagy téren lévő házába befogadott. „A zsidóknak fenntartott fogadóba átmehet" — mondta a városi főügyész.

270 1810-ben a vármegyei közgyűlésen olyan határozat született, hogy a városba betelepülni akaró zsidók kérését a helytartótanácshoz kell felterjeszteni. A város ez ellen tiltakozott és megbízta bécsi udvari ágensét, hogy a kiváltságlevélre hivatkozva járjon el (erre a célra 50 forintot utaltak ki neki).

2,1 A város állított ki szabadságlevelet azoknak a zsidóknak, akiket a püspök megkeresztelt. 1814-ben — hasonlóan a protestánsokról készült jelentésekhez •— a tanács katonaszállítási célból azt jelentette, hogy a városban csak egy zsidó van.

21

'

3 1819-ben a lovasherényi kereskedők kérték, hogy raktárakat (rakhelyeket) létesíthessenek, áruk és termények tartására. A tanács az engedélyt megadta ugyan, de hangoztatta, hogy ez az 1790:38. tc. szerinti letelepedést nem jelenti. A kapitányi hivatal — amely a rakhelyeket kijelölte — erre is ügyelt. — Nem adott viszont a tanács 1826-ban két nikolsburgi zsidónak (évi 200 forintot kínáltak érte) kiváltságot a szőlőhegyi borkő vásárlására, „mivel a birtokosoknak szabadságában áll a borkövet annak eladni, akinek akarják".

273 Ugyancsak nem engedélyezték, hogy a lovasberényi zsidóság a városban kivilágítást, illuminatiot készíthessen, földesuruk, gróf Cziráky Antal főispáni beiktatásakor. „Nem szokás — írta a tanács —, hogy a vidékiek külön illuminatiot tartsanak. A városi polgárok, buzgóságuk jeléül, amúgyis kivilágítják a várost".

27

'

1 Az 1828. évi, zsidókról szóló helytartótanácsi rendeletet a tanács teljes szöveggel bemásoltatta a jegyzőkönyvbe. Ez a betelepülést valamennyire megkönnyítette. 1836-ban Adler Izrael, Baumgartner Izrael, Brachfeld Sámuel, Blum Márton és Simon, Herzog Móric, Buksbaum Majér, Steiner Farkas lovasberényi zsidók és fiaik kértek lakhatási engedélyt. A tanács mérlegelte, hogy „felsőbb engedéllyel eddig is volt lerakatuk a városban, de semmiféle terhet sem viseltek utána. Most legalább adóznának is. Az itteni lankadt kereskedés virágzását tőlük lehet remélni". A magistratus, többségi szavazattal, megadta nekik a lakhatási engedélyt.

275 A tanács 1837-ben hozott határozatot a zsidók letelepedéséről. Eszerint olyanokat engednek be a városba, aki erkölcsi bizonyítványt hoz, 6000 forint saját vagyona van, a városi pénztárba 400 forint váltságot fizet, évente viseli a zselléri és a kereskedői adót. Ezért lakhat bárhol a városban, bérelhet minden jószágot és királyi haszonvételt, mindennel kereskedhet (de csak nagyban). Nem szerezhet ingatlan javakat (sem zálogba nem vehet), nem űzhet polgári vagy céhbeli jogokkal összekötött mesterséget, vagy apró kereskedést. A határozat feletti szavazáskor vita támadt. Say István bíró szerint az ügyben a választott község is illetékes, mert a kiváltságot érintő ügyről van szó. A tanács végül is úgy döntött, hogy a saját joga a kérdés szabályozása.

270 A határozat után kapott engedélyt Schulhof Ádám pesti nagykereskedő, ami ellen a városbíró azonnal óvást emelt. A főügyész pedig az