Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)
Egyházak - Katolikusok
A kriptákkal kapcsolatban az volt a város álláspontja, hogy ilyeneket lehet építeni, ,,cle fallal úgy kell elzárni, hogy onnan ártalmas gázok ne jöjjenek ki, amelyek veszélyesek az emberre". Ilyen kripták — a XVIII. század első felében — nemcsak a belvárosi plébániatemplomban, hanem a ferenceseknél is voltak. A kegyúri jogok (jus sepulturae) közé tartozott, hogy a város vezetőit e kriptákban temették el. Esztergom statútumban ki is mondta ezt, Székesfehérvárott — miután természetesnek vették — nem szabályozták. 154 A város szabályozta a kriptákba való temetés taksáját. 1720-ben pl. egy 10 éves gyermekért 5, 15 évesért 10, ezen felüliért 15, idegen holttestért 25 forintot kellett fizetni. 155 A kegyúri kötelezettség kiterjedt a plébániatemplomban, lévő kripták fenntartására. 1788-ba pl. a város több ezer téglát adott, hogy a plébániatemplomban a koporsókat be tudják falazni. A kriptát kincstárként is használták: 1839-ben, a városháza javítása és átépítése idején, a káptalan kérte, hogy az építkezés során gondoljanak arra, hogy a városházán biztonságosan lehessen elhelyezni, az akkor a kriptában őrzött, templomi ékszereket. 150 Igen korán, már 1703-ban szabályozta a városi tanács a sírásás bérét. Egy nagy sírért 8, kicsiért 6 garast kellett fizetni. A sírokat rendben és sorban kellett ásni, a talált csontokat össze kellett gyűjteni és a temető meghatározott helyére vinni. 1755-ben nagy ember sírját 60, kis emberét 40 dénárért ásták meg. 1 " A város ügyelt a temetési díjak betartására. Beidéze a plébánost, amikor 1810-ben 18 krajcárt követelt a temetésért. A vizsgálat során kiderült, hogy nem a plébános, hanem az egyházfi kérte a pénzt „hullahordozásért". A tanács ezt eltiltotta. 1819-ben az éjjeliőrök sírokat is ástak. Hogy „felesleges pénzt ne szedjenek" a tanács a kisdedek után 15, a nagyobbak után 24 krajcárt írt elő. 1831-ben a tanács elé idézték a két plébánost, mert az volt a hír, hogy „temetéskor felesleges váltságokkal terhelik a népet". A tanácsi előírás szerint a haldoklóra való „csendítésért" 6 krajcárt, egyszeri kiharangozásért (az összes haranggal) 2l forint 24 krajcárt a templomnak (és külön 30 krajcárt a harangozónak), ha a nagy harangot nem húzták, 1 forint 36 krajcárt, a koporsóra adni szokott nagy réz keresztért a harangozónak 6, kis réz keresztért 4, a zászlóért 12, Szent Mihály lováért 8 és egy gyertyatartóért 1 krajcárt szedtek. A nagyobb koporsó árát 1 forintban, a közepesét 45, a kicsiét 30 krajcárban limitálták. A muzsikusok egyenként 48 krajcárt kaptak. Egyúttal megszüntette a tanács a „Hosszútemető váltságai" címén szedett egyéb díjakat. A kiharangozási díjakat a városi írnokok szedték be. 158 A városok beleszóltak a temetési eljárásba is. Sopron város pl. bizottságot küldött ki az eljárás szabályozására, „speciális és általános holttest esetében". Késmárkon 12 forint büntetés terhe mellett minden polgár és lakos köteles volt (házanként egy fő) a temetési menetben részt venni. 150 A magistratus védte a temetők és a temetések áhítatát. 1735-ben elrendelte a temetőben lévő disznóól lebontását, „mely szégyen, mivel kápolna is van ott". 100 A halottakat mélyen kellett elásni és a temetőket körülkeríteni, hogy az állatok ne tudjanak bennük kárt tenni. 1777-ben a helytartótanács is
