Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

Egyházak - Katolikusok

fontosságát mutatja, hogy a választott község tagjait fejenként hallgatták meg és egyenként jegyezték be szavazatukat a jegyzőkönyvbe. A káptalan erre azt felelte, hogy ha a város 15 napon belül nem fogadja el a 3000 forintos díjat, akkor a bérletet árverés útján idegennek adja. A város két tanácsost, a szószólót és a kamarást küldte a káptalanhoz. Átadták a város levelét és a (város szerint jogos) 1600 forintos díjat. Ez utóbbit azonban a káptalan nevében eljáró Nagy Boldizsár lector nem vette át. A küldöttség is dolgavégezetlenül tért vissza a városházára. A pénz a kamarásnál maradt, hogy kéznél legyen, ha a káptalan mégis 15 napon belül hajlandó lenne átvenni/ A város, „hogy a katedrális templom iránti hűségét és szeretetét megmutathassa", az 1600 forintot újból felajánlotta a káptalannak a templom fenntartási költségeire anélkül, hogy „abból a város jogaira nézve bármilyen magyarázatot vonnának le. Ez a per kérdésében semmi csorbulást sem jelent".3 A város panaszára a megye megintette a káptalant. A válasz: a város 1600 forintos ajánlatát nem fogadják el. Megegyeztek Meszlényi Ferenc és Ignác urakkal, hogy ők 3000 forintot fizetnek a dészmabérletért. A városi főügyész erre megintette a Meszlényieket, hogy „el ne vállalják a bérletet, mert a tanács az afkukötés teljesítését hatalommal is kész meggátolni". Hogy a város határozatának nagyobb súlyt adjanak, a városi kapitány erőhatalommal kezdte behajtani a tizedet Simonyi Pál kanonok szérűjéről, valamint megintették Nagy Pál prépostot, Nagy Boldizsár és Fridetzky Ferenc kanonokot, hogy a dézsmát a városnak fizessék meg.-'' A káptalan erre a magyar királyi kancelláriához fordult. Ennek 1817. szeptember 5-i (11072. sz.) leirata a tanácstól „kinyilatkoztatást és a tettek okainak magyarázatát" kérte, a dézsma szabad árendálásba adásáról. A tanács azzal válaszolt, hogy több évre visszamenőleg megvizsgáltatta a kamarási és az egyházi számadásokat, hogy mennyit költött a belvárosi plébániatemplom fenntartására, elsősorban a két torony felemelésére és a nagyobb javításokra. A kancellária méltányolta a város érveit és 1817. december 12-i dátummal „elutasította a káptalant azon keresetétől, hogy a dézsma bérletét szabad árendálásba tegyék vissza".

25 1818 márciusában Andrássy Antal városi bíró javasolta: a város keresse meg gróf Cziráky Antalt, a kamara másodelnökét, hogy bírja rá a káptalant a peren kívüli egyezségre. A gróf, mint a város szomszédja, szívesen vállalta el a közbenjárást. Ez azonban nem sok eredménnyel járt, mivel csaknem a fentiekkel egyidőben a káptalan keresetet, nyújtott be a város ellen Jankovits József másodalispánnál. A bíró és a főjegyző azonnal tiszteletüket tették a másodalispánnál, a város ügyét kegyességébe ajánlva. A város 1818-ban is többször megkísérelte a korábbi 1000 forintos díj átadását a káptalannak, de az az átvételt —

1 megyei intés ellenére is •— minden alkalommal megtagadta. A város azzal felelt, hogy Meszlényi Ferenc és Ignác urakat hatalommal akadályozta a tizedszedésben. Ezért viszont a megyei kapitány intette meg a tanácsot.

26 1818 decemberében küldte meg a kancellária a városnak az ítéletet, amely a káptalannak adott igazat. „tgy a dézsmát — mondja a városi jegyzőkönyv —, melyet a város több mint egy évszázada bírt, idegen bérlők kezére adják. Ezért félő, hogy a nép szomorú cselekedetre adja ma-