Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

Adóterhek

polgár panaszt adott be egyes tanácsosok ellen, akik — szerintük — szintén tudtak a tizedcsalásról.

192 Ez a vád ugyan nem bizonyult be, de a felsőbb hatóság elrendelte Miskey — reversalis ellenében való —• szabadlábra helyezését, hogy úgy védekezhessék. A kiküldött bizottság megállapította, hogy 13 085 forinttal csalta meg a várost. A kamara 1806. szeptemberi leiratában is ez a hatalmas összeg olvasható. ,.Ezt be kell hajtani, ha nem lehet, a zárolt javait kell igénybe venni" — írta a kamara. A hasonló visszaélések megelőzésére pedig elrendelte, hogy minden jövedelemszedő mellett legyen ellenőr, valamint a tizedösszeíráskor legyen jelen egy tanácsi személy és a szószóló. A tanács Miskey ügyvédjével tárgyalt a pénz megtérítéséről.

193 1808-ban a szószóló észrevételezte, hogy a tizedszedésre a mezőkön és a réteken a város katonáit használták fel. A tanács erre kimondta, hogy a városi katonákat erre a célra nem lehet felhasználni; ez a hajdúk dolga. A következő évben már 15-en szedték a tizedet.

194 A Miskeyt követő évtizedekben, a számadások tökéletlen vezetése miatt, több dézsmást mozdítottak el (pl. 1820-ban). Ebben az évben még a királyi biztos segédjét is megkérdezték dézsmásügyben. A segéd szerint a dézsmások, ha reggel 8 órától 14 óráig vannak kint a szőlőhegyen, és akkor hazamennek ebédelni (mert ott élelmükről nem tudnak gondoskodni), egész napibért érdemelnek, ,,ha kötelességüket ellátjak". 1827-ben viszont nem fizették ki a bordézsmásoknak járó napibért, mert az adósok borait — ahogy az elő volt írva — nem foglalták le és 15 nap után nem árverezték el. „Amíg ebbeli kötelességüknek eleget nem tesznek, a nekik járó napibért a kamarási hivatal ne fizesse ki nekik".

196 A dézsmálás különben nem megvetendő jövedelmet jelentett, mert 1827-ben az egyik írnok, 11 éves szolgálatára hivatkozva, azzal kérte a „dézsmási kötelességet", hogy „a sor őt illetné". Tehát az írnokok sorban végezték a dézsmálást.

197 1831-ben a dézsmás a következő napibérekről számolt el: búza- és bordézsmálás, valamint pásztorcédula-osztás (ezt is a dézsmások végezték). 1832-ben azt olvashatjuk, hogy „a gazdaság új rendjének a bevezetésével megszűntek a dézsmások, akik a bordézsma-cédulákat, napibér mellett, szokták készíteni". Ezért a cédulákat az írnokok hordták ki a házakba. 1844—1845-ben ennek ellenére volt bordézsma-, valamint bárándi bérföld- és búzadézsmaszedő (Halbauer Ferenc).

m Tizedszedési biztos A dézsmálással kapcsolatos visszaélések megelőzésére — amint fentebb láttuk, nem mindig sok sikerrel — a tanács biztosokat jelölt ki, 1790-ben Parraghy Ignác lett a commissarius; 1808-ban Kiszling Máté. ö 1812-ben kérte, hogy „mivel sok fáradozásért semmi napidíjat sem kap, legalább a földje utáni dézsmát engedjék el neki". A tanács a kérést teljesítette. Kiszlinget ekkor már „a városi búzadézsma kormányozására kiküldött biztos"-nak titulálták. A biztosok nemcsak felügyeltek a dézsmaszedőkre hanem közvetítették a tanács döntéseit (pl. hogy mikor lehet kezdeni a dézsmálást, mennyit szedjenek, hova kell szállítani stb.). A Miskey-ügy kipattanásakor a commissarius felelőssége fel sem merült.

199