Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

Adóterhek

Hátralékok behajtása Állandó gondot okozott a városi önkormányzatnak a kivetett adó beszedése, illetve a hátralékok behajtása. Erről egyes városok már a XVI. században statútumban intézkedtek. Fehérvár 1693-ban két tanácsost bízott meg a behajtással. Ez azonban még nem jelentett végrehajtást (executiot). 1714-ben, amikor a főhadbiztos a hátralékos porciók miatt katonai végrehajtást rendelt el, a város ,,a legfelsőbb fórumig" tiltakozott ellene. Eredménye egy hét haladék lett.

09 Az 1720-as évek végétől (először 1727 szeptemberében) maga a város is fenyegetőzik végrehajtással. A. következő évben két külső tanácstagot bíztak meg azzal, hogy „ahol a porciót nem fizették meg, a perceptorral együtt az ingóságokat vegyék el". 1729-ben a tanács „elhatározza a porcióhátralékok behajtását végrehajtás útján". 1730-ban azonban még mindig nem tették ezt meg, ezért az adókivetést sem tudták elkezdeni. Ebben az évben háromszor is foglalkozott a tanács a végrehajtás kérdésével és úgy foglalt állást, hogy „ha nincs pénz, a természetbenieket kell elvenni". A végrehajtás sorrendjét 1732-ben a helytartótanács a következőképpen rendelte: 1. ingóságok, 2. ingatlanok, 3. ha egyik sincs: börtön. De az élethez szükséges dolgokat nem lehetett elvenni. A tanács, az adóhoz hasonlóan hajtotta be az elmaradt céhtaksákat is, mint pl. 1746ban a süvegescéh két tagjától.

100 1792-től az adószedő évente kimutatást készített a hátralékos adóról, elsősorban a telkekről. Ebben az évben fordult elő első ízben, hogy 95 forintot „utalványozott a tanács az adószedőnek", mint behajthatatlan adót. 1798-ban a behajthatatlan hadiadó 881 forint, a háziadó-hátralék 1216 forint volt. Az adószedő a hátralékot az illetők következő évi adókönyvéhez írta hozzá.

101 1805-ben egy mészárosnak a telekkönyvnél letétben lévő pénzéből vették el az adóhátralékát. A helytartótanács rendszeresen írt a városnak, és a hátralékok behajtására biztatta. Erre volt is oka, hiszen 1809ben 1474 forint hadiadó- és 2235 forint háziadó-hátralék volt. A felsőbb hatóság azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy a hátralékot részletekben szedjék be („amikor az illetőnek keresete van"). A kamara a kintlévő, be nem hajtott adóért a tanácsot tette felelőssé, „a teljesen behajthatatlan a városi tanácsra száll".

102 1815-ben mérlegelte a város, hogy az adó végrehajtásához katonai segítséget kér. Ebből azonban újabb probléma adódott: egy katona egy napra 12 krajcárt kapott. Ez az összeg, ha rentábilis is volt („egy nap alatt több háznál is végezhet"), mégsem tudták eldönteni, hogy ki és miből fizesse. Az e fölötti elmélkedés még három évvel később is a tanácsülés napirendjén volt.

103 1819-ben az adószedő megfigyelte, hogy „egyesek az adóikat nem fizették ki, hanem a külső hegyekbe vették a lakásukat". A város a megyét kereste meg: ne engedje meg ezeknek a külső hegyeken a letelepedést. Ha a várost elhagyó, marhái után adóhátralékban lévő szolgákról volt szó, a város a hátralékkal a gazdáikat terhelte.

104