Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)
Adóterhek
Az adóhátralékot az eladott ingatlan árából is be lehetett hajtani. Ebből a célból az eladó a vételárat nem kapta meg azonnal, hanem a telekkönyvi hivatalnál letétben helyezték el. így hajtották be Nagy Mihály tobakos mester adóhátralékát 1821-ben, az eladott szőlője árából. Ugyanebben az évben jelentette az adószedő, hogy 2600 forint hátralékot nem tud behajtani. A tanács egy írnokot és egy fertálymestert küldött ki executiora. 105 A tanács 1823-ban szabályozta az adó végrehajtási eljárást. Eszerint az executiot írnokok, fertálymesterek és királyi katonák végzik, melléjük kocsikat kell rendelni. Személyi válogatás nélkül, a tartozók vagyonát lefoglalják és kocsin a városházához viszik. Tudtukra adják, hogy onnan egy hét alatt kiválthatják. Ha nem, akkor elárverezik. A végrehajtott személytől az executioért adóforintonként 2 krajcárt szedtek. A végrehajtók közölték az adósokkal, hogy ha készpénzben akarnak fizetni, akkor azonnal menjenek az adószedő hivatalba és akkor elmarad a végrehajtás. 100 Az új szabályzat nyomán felélénkült a végrehajtás: ebben az évben a város újból katonákat kért erre a célra. Nem volt viszont végrehajtás aratás és szüret idején (mert senki sem volt otthon); „meg kell várni, amíg az aratók befejezik az aratást". Az árvapénztárban lévő semmilyen pénzt sem foglalhattak le adóhátralék fejében (1824). Ebben az évben a város arra hivatkozva helytelenítette az új lövöldözőhely építését, „mivel az adót többszöri végrehajtással sem lehet behajtani". A tartományi biztos természetesen azon volt, hogy ez „minden módon" történjen meg. 1830-ban kéthavonta kért jelentést az adószedői pénztár állásáról. 1830ban a tanács a pénzszűke miatt („a városi cselédek ruházatát sem tudjuk elkészíttetni") szorgalmazta az adó behajtását. 10 ' 1830-ban az adóhátralék megvizsgálására, majd végrehajtására bizottságot létesített a tanács. Ez jelölte ki a tanácsosokat és a választópolgárokat, hogy ki, melyik fertályban vegyen részt az executioban. Ez a bizottság rendelte el, hogy az elszegényedett polgárok a hátralékukat közmunkával is ledolgozhatják. Ha nem polgárok voltak, akkor „város dolgára hajtották őket". 108 Mint láttuk, az adó kivetésénél a céhek fontos szerepet játszottak. Az 1330-as évektől kezdve a behajtásért is felelőssé tették őket. A tanács meghagyta a céhbiztosoknak, hogy a hátralékot a céhládákból vegyék ki. 109 A hátralék fejében lefoglalt ingatlanok további sorsa nem volt egyértelműen rendezve. 1824-ben az executiot végző írnok azt kérdezte a tanácstól, hogy a lefoglalt ingatlan javakat egy év leforgása előtt el lehet-e adni. A tanács határozata: „Mivel azokat, akik adójukat nem fizetik — a felsőbb rendelet szerint — azonnal végre kell hajtani, az ingatlanokkal 15 napot kell várni és utána árverés útján eladni. Ebből kell az adóhátralékokat lerovatni". Ugyanebben az évben mondta ki a tanács, hogy „ nagyobb összegű és hátralékos adókat az ingatlanjavak rendes executio alá vonásával kell végrehajtani". Ez ebben az évben meg is történt, de az árverésen egyetlen vevő sem akadt. 110 A helyzet fonákságát a felsőbb hatóság is látta: 1830-ban a helytartótanács felhívta a város figyelmét, hogy „az adóhátralék végrehajtásánál ügyelni kell arra, hogy azáltal az adózó ne váljék az adózásra képtelenné. Vagyis pl. ne adják el a házát". A tanács megállapította, hogy „ezzel a be14* 211
