Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)
Adóterhek
nácsból, a jegyzők és az írnokok közül kerültek ki. Az 1777. évi kivetést a város a helytartótanácshoz terjesztette fel. 20 Az 1778. évi repartitiora a tanács külön meghívta a városban házzal bíró nemes urakat is. Az 1781. évi utasítás a szószóló feladatává tette a városi adókivetés felügyeletét. 21 Az 1780-as évek második felében előzetes adókivetés is készült, amelyet — jóváhagyás céljából — az egész polgárság előtt olvastak fel. Egy példányt kapott a főispán, egyet a vármegye (a felsőbb hatósághoz való felterjesztés céljából), egyet a városi adópénztár számadója. 1787-ben figyelembe vették a céhek képviselőinek azt a kérését, hogy az öt foglalkozási kategória mellett legyen egy hatodik is, a kiskeresetűek számára. 23 1797-ben az uralkodó elrendelte, hogy az adókivetést a jövőben ne egyedül a céhbiztos végezze, hanem vegyen maga mellé egy tanácsost és a számvevőt is. 1799-ben nem kezdték meg a repartitiot, amíg a kamarát meg nem kérdezték: „tartani kell-e a szintet, vagy emelni kell?" 23 A XIX. század első évtizedeiben a tanács minden kivetési ülésre, a választópolgárságon kívül meghívta a birtokos nemes urakat is. Ezek azonban igen gyakran el sem mentek az ülésre. 2 '' 1826-ban az elegyes ülés megállapította, hogy ,,az adó kivetésére nézve rosszul vannak felvéve a házak és a telkek. Ezeket újból kellene felvenni és megvizsgálni". A magistratus azzal kereste meg a helytartótanácsot, „hogy új classificatiot dolgozzon ki". „Mivel az utcákban tett változások miatt több ház fekvése is megváltozott, a telkek újabb osztályozását" a tanács helyben is végrehajtotta. Ez azonban nem sok sikerrel járt, mert 1827-ben — ekkor a királyi biztos engedélyével — az osztályozást újból korrigálták.5 1829-ben minden kivetett forint után 24 krajcárt leszámítottak, amit az uralkodó a hátralévő adó fejében elengedett. A számvevői hivatal az elengedést az adólevelekben külön feltüntette. Volt olyan év, amikor viszont növelni kellett a kivetett adó összegét. Ilyenkor úgy jártak el, hogy minden forintra bizonyos krajcár-összegű auctiot (1830-ban pl. 12 krajcárt) számoltak. 20 A házhoz tartozó telkek új osztályozása azt eredményezte, hogy jóval nagyobb adóösszeg jött ki. Ezért 1830-ban a zsellérekre addig kivetett 3 forint 30 krajcárt 2 forint 30 krajcárra csökkentették. A tanács úgy döntött, hogy „a polgárok fejére semmit sem vetnek ki, mivel a polgár a város területén nemesnek tekintendő. Az pedig a feje után nem fizet adót. Ez azt is jelentette, hogy a házbirtokosok nevére csak akkor vetettek ki adót, ha valóban a házában lakott. A céhek —> a mesterség űzéséhez és a legények számához képest — maguk osztották fel, szedték és fizették be az adót negyedévenként a városi adószedői pénztárba. A kereskedőknél a Kereskedő Társulatot vonták be ugyanilyen módon (1830ban pl. a tanács 364 forintot vetett ki a társulatra). 2 ' Fontos fordulópont volt az adózás történetében az 1733. januári „elegyes ülés". Ez megállapította, hogy a telkekre nagyobb adóteher nehezedett, mint korábban (amikor ti. a polgárok és zsellérek fej adót is fizettek). „De a város gazdagsága leginkább a fundusok értékében van. így ezeket inkább növelni, mint a terhek növelésével csökkenteni kell. A polgárok, de azok is, akik telket nem szereznek, számos szabadsággal (törvényhatósági, közkutak használata, kövezetvám-mentesség, egyéb köz-
