Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

A város vezetése - Kereskedelem

kedők nincsenek". A következő évben a helytartótanács külön kérdésére azt válaszolták, hogy „a városban nincs török alattvaló".

29 Az 1740-es években a Belvárosban egy kereskedő volt, aki török portékát árult. A szattyánt ő is csak kötésszámra (egyenként nem) adhatta el. Az 1750-es években költözött a városba Kirovits János, aki először úgy kapott házvételi engedélyt, hogy „mindenféle kezességtől eltiltatott". 1755-ben azonban megkapta a jogot a kizárólag török áruval való kereskedésre. 1761-ben egy kereskedőtársa feljelentette a tanácsnál, hogy Marco néven — másik polgárlevéllel —> még egy kereskedést folytat.

30 Az engedély nélkül behozott rác áruknál a tanács azt is figyelembe vette, hogy azt ki részére hozták. 1760-ban pl. elkobozták egy váci rác kereskedő áruját. ..A városnak joga lenne végleg elvenni, de mivel az áru Őexcellentiáját, a főispán urat illeti, kiadják".

31 1760-ban a város két, bécsi áruval kereskedő rác kalmárnak megtiltotta bőráru eladását. 1766-ban a tanács a váci püspökség ügyészét kereste meg, mert két váci görög kereskedő a vásár három napján kívül is kereskedni akart, méghozzá bécsi árukkal. „Ezt pedig a városi kiváltságlevél nem engedi meg, mivel idegen kereskedők csak a vásárok három napján kereskedhetnek a városban". Ugyanebben az évben Rosa János kalmár szerződését érvénytelenítették, mivel nevezett „török jobbágy és mint ilyen nem vehet a városban kereskedést, sem polgárjogot nem nyerhet".

32 A görög kereskedők úgy próbálkoztak bejutni mégis a városba, hogy házat vettek, mint 1761-ben Kerovics Márton csákvári kereskedő, vagy Kerovics György, aki 1774-ben előbb polgárjogot szerzett.

33 1786-ban a tanács megkérdezte a kereskedőket, hogy „vörös bagaria" elnevezésű török lenvásznat nem akarnak-e venni egy bécsi kereskedőtől. 1788-ban Axanius Tamás helybeli polgár, addig Simonovits Dömötör társa, kért kereskedési jogot. A tanács —> tekintettel arra, hogy a társa áruit megvette, és ha nem árulhat, nagy kára lesz — engedélyezte a működését, „mert nem káros: adót fizet és az uralkodó is támogatja a kereskedelmet." Nem nagyon támogatták viszont 1796-ban Simonovits János görögkeleti segédpap kérését, hogy az apja után maradt kereskedés jogát rá írják át.

34 Társa nemcsak Simonovitsnak, hanem más görögnek is volt. A XIX. század első éveitől tudunk a Stojanovits et Campania nevű cég működéséről, amely 1806-ban 1057 forint értékű árut szállított a városnak. 1839-ben említik a Dukovits János és Társai céget.

35 Kereskedői kapcsolatok A fehérvári kereskedők, éppen a város földrajzi fekvésének következtében korán kacsolatba léptek távoli vidékek és a külföld kereskedőivel. Nem beszélve a Bécsbe irányuló marhakereskedelemről, amelyből a város olyan nevezetes sezmélyisége vette ki a részét, mint Hiemer Mihály. Adataink szerint a vaskereskedők —

1 igen erős és vagyonos réteg a kereskedőkön belül — az 1710-es évektől kezdve Grazból hozatták az áruikat. Ijfkovics Domokos fűszerkereskedő Vánossy Domokos győri