Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

A város vezetése - Kézműipar

pénzügyi segítséget kilátásba helyező uralkodói leiratra a város azt jelentette, hogy „ilyenek a városban nincsenek". A leiratot a posztógyártó mesterekkel közölték. Ugyancsak kihirdette a város, hogy Blechscmied György Budán a Rácvárosban gyapjú- és Pesten szövőgyárat létesített.

67 A falusi tevékenység melléktermékként űzött, árutermelő célú fonás olyan csekély méretű volt, hogy még a gyenge textilipart sem tudta (volna) ellátni. Fehérvár 1807-ben a posztógyártás bővítésének akadályát egyenesen a fonók hiányában látta. Ebben az évben Tóth Ferenc akart a városban szövőgyárat létesíteni. Az alapításhoz 1000 forint kölcsönre lett volna szüksége.

63 1812-ben Navratil Károly a morvaországi Bisztricből az iránt érdeklődött, hogy ..meglennének-e a városban a körülmények posztógyár létesítésére". A város felelet helyett azt írta a jegyzőkönyvbe, hogy ,,be kell szerezni róla a szükséges igazolásokat".

09 A város közben állandóan és szorgalmasan jelentette, hogy a városban manufaktúrák vagy gyárak nincsenek, sőt az előírt táblázatot nem terjesztette fel. Pedig ha más nem, de 1778-tól (Panitz István tulajdonában) egy dohány-fabrica működött a városban (ezek létesítését már 1723-tól szorgalmazta a felsőbb hatóság). 1784-ben Schenz Ágoston volt a dohány-fabricator. 1788-ban a Budai külvárosi seborvos állított fel újabb dohány-fabricát, „hogy a polgárok jobb és különböző fajta dohánnyal legyenek ellátva". A 1809-ben Scherer Ferenc dohánykészítő és kereskedő nyitott műhelyt dohánypor előállítására. 1830-ban Besenbek Alajos anyjától vette át az „orrdohány"-készítés jogát. A boltnyitásra azonban csak azután kapott engedélyt, amikor bebizonyította, hogy ért az 'orrdohány-készítéshez és a főorvos megnézte, hogy nem használ-e valamely veszedelmes szert hozzá.

70 1787-ben kért Kellner Fülöp kékfestő a manufaktúrája számára a bástyán kívül (a püspöki udvarmester kertje mellett) egy telket. A tanács ezt megtagadta tőle, mivel a terület a katonai kórház céljára kellett. Ugyanebben az évben létesített lerakatot Wiriáth Károly pozsonyi rosolio- és szagosvízgyáros.

71 A nádor 1807-ben a gyáraktól és manufaktúrákról információt, valamint mindengyiktől egy-egy mesterművet kért. A tanács a leiratot az irhagyártókkal, festőkkel, nosztógyártókkal, tímárokkal, kézművesekkel és szerkovácsokkal közölte.

72 A legteljesebb összefoglalást a manufaktúrák és fabricák állapotáról a tanács 1818-ban állította össze. E szerint sem manufaktúrák, sem fabricák nincsenek a városban, „ide ha tágabb értelemben vesszük a manufaktúrákat, akkor beszélhetünk a posztósokról, tobakokról, kalaposokról, tímárokról és csapókról". A posztósok (mivel a gyapjú külföldre megy, itthon nagyon drága, a fonók elfogynak, tudatlanok és drágák) már több éve nem gyarapodnak, sőt inkább elszegényednek. A drága gyapjúból készített, rosszabb minőségű posztó nem állja a versenyt a külföldivel. A papírpénz bevezetése megkönnyítette; hogy a fonók külföldre menjenek. A városban nincs kalló, a városon kívül pedig drága. Ezért leginkább csak flanelt készítenek, csak egy-két mester készít durva posztót is. A. jelentés szerint a mesterek kezdtek a fonómasinákkal megismerkedni és ilyeneket beszerezni, hogy a fonók hiányát