Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

A város vezetése - Kézműipar

KÉZMŰIPAR A városi önkormányzat felügyelt a céhek működésére, a megye ál­tal limitált árak betartására, az inasokra, legényekre és mesterekre (be­leértve a mester jog megadását is), a manufaktúrák alapítására és műkö­désére; különböző tilalmakkal bástyázta körül az egyes szakmákat, vala­mint városi munkákkal látta el őket. Székesfehérvár az ország közepesen iparosodott városai közé tarto­zott, az iparosok számát tekintve 1770-ben az ötödik helyen volt ugyan, ennek ellenére csak minden negyedik családfő élt iparból, de ezek egy része sem dolgozott egész évben, hanem „kapával és ásóval kereste min­dennapi kenyerét". 1 Céhügyek Céhügyekkel Fehérvár város csaknem a török utáni első évektől kezdve foglalkozott. 1690 májusában a győri szabócéh 12 forint lefizeté­se után engedélyt kapott a városban való működésre. 1695-től a tanács minden céhartikulus kihirdetéséért egy aranyat vagy 4 forintot szedett. Ebben az évben már szabó-, kovács-, takács-, kőműves-, csizmadia-, ká­dár-, fazekas- és asztaloscéhről tudunk. 2 A tanácshoz kellett fordulni, ha a mesterek — akár külön, akár más iparral közös <— céhet akartak alapítani. A magistratus gyűjtötte össze —j felsőbb rendeletre — a céhek kiváltságleveleit, amelyek vált­ságát a tanács által felterjesztett kereseti és értékelési jelentés szerint állapították meg. 3 De beleszól a város más úton-módon is a céhek életébe. Az 1750­es években pl. a királyi biztosra hivatkozva, csak tanácsi engedéllyel tarthattak gyűlést. 1758-ban a szűcscéhet 100 forintra büntették emiatt, és amíg nem fizettek, a börtönben tartották őket. Végül is kétszeri be­börtönzés után a tanács a büntetést 20 forintra mérsékelte.' 1 Beavatkozott a város, ha pl. úgy látta, hogy a céh ok nélkül tette le a céhmestert és vitte el a céhládát. Ilyenkor elrendelte a láda vissza­vitelét. A tanácshoz lehetett panasszal fordulni, ha egy mestert a céh nem hívott meg a gyűlésre. A tanács büntetés terhe mellett utasította a céhet, hogy hívja meg a panaszost. 5 Tiltotta a város, hogy a céhek a pénzüket eszem-iszomra költsék, sőt esetenként visszafizetéssel fenyegette meg őket. Ilyen alkalom volt pl. a céhláda átvitele az új atyamesterhez, amely mindig éneklés, ün­neplés közepette történt. A tanács 1792-ben ezt csak a szegényház ja­vára lefizetett 5 forint taksa mellett engedte meg. A következő évben a csizmadiacéh arra hivatkozva kért engedélyt, hogy ,,ha nem viszik át a ládát, abból a közm is kár származhat". A tanács úgy ítélte meg, hogy „ugyan büntetés mellett tilos a mulatság ilyen alkalmakból, de mégis megengedi, hogy mérsékelt énekszóval történjék a céhláda át­vitele az új atyamesterhez,: de absque omni strepitu." u Előfordult, hogy a rossz példával szolgáló atyamestert a városi ügyész csapta el a hivatalból (1801). Ezt a tanács is jóváhagyta. Céh-

Next

/
Thumbnails
Contents