Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Kurucz János: Kincsesbánya

Felekezet szerinti megoszlásra vonatkozó adatokkal egy 1932-es öszszeírás szolgál. E szerint Kincses 91 lakója katolikus, Bittó 54 lakója közül 3 református, a többi katolikus felekezetű volt. 1940-ig a két település népessége nem változott lényegesen, ez évben Bittóban maradt az 54 fős lélekszám, Kincsesben pedig 120-ra gyarapodott a lakosság. A mezőgazdaságból élő családtagokat teljesen kilátástalan helyzetbe hozta az 1900-as, évek elején megjelenő filoxéravész. A szőlők kipusztulása nemcsak a terméstől fosztotta meg a saját földdel rendelkező földműveseket, hanem a napszámmuhkáktól is. Eddig a nincstelen helybeli családok részére mégcsak akadt napszámlehetőség az isztimériek Kineseshegyen levő 1—2 holdas szőlőbirtokain, de a szőlők teljes kipusztulásával ettől is elestek. A szőlők helyét szántók foglalták el az 1920-as évekre. A présházak többségiével guttamásiak rendelkeztek, ezek közül többet lakóházként használhattak a kinesesiek az 1930-as években. A lakbért napszámban ledolgozták a háztulajdonosoknak vagy a megvásárolt présházak és pincék árát részletekben, több éven át fizették ki. Bérbevett földeken egyre több család kezdett gazdálkodni, de a megélhetés továbbra is a nagybirtoktól függött. Fuvarmunkákon, makk- és fenyőültetéseken, a napszámmunkákon kívül a nyári részaratás hozott valamit a helybeli családok konyhájára. Az 1910-es években a férfiak napszámbére 137—177 fillér, a nőké 100—177 fillér volt. A gyermekek tavaszi munkák esetén kb. 85, nyáron 111, ősszel 90 és télen 73 fillért kereshettek naponta a végzett munkától függően. A hajtók 80 fillért kaptak a vadászatok alkalmával. Gabonához az aratások és cséplések révén jutottak a környék szegényebb családjai. Pappenheim gróf a nyári munkák elvégzését aratási szerződések megkötésével biztosította a maga számára. Ezek tartalma kifejezi a kistelepülések szerény sorsú családjainak helyzetét és kiszolgáltatottságát, nem érdektelen tehát, hogy mi állt ezekben a szerződésekben. 1935-ben a főként kincsesiekből, bittóiakból és rákhegyiekből összeverbuvált és szerződött aratóbanda 330 kh. búza, 152 kh. rozs, 152 kh. árpa, 75 kh. zab, 162 kh. borsó és 25 kh. zabos bükköny learatását vállalta el az uradalmi birtokon. A 70 párral kiálló banda a szemtermés 10 százalékát kapta, valamint az ennek megfelelő szalmát és töreket. A közös aratásban résztvevők más munkák vállalásánál előnyben részesültek. Az aratók páronként 2 kh. tengeriföldet kaphattak művelésre negyed részért, viszont kötelességük volt a gabonafélék learatásán kívül páronként 1200 négyszögöl takarmánynövény levágására, vagy bizonyos nagyságú cukorrépaföldön a termés teljes betakarítására. Ezért az uradalom holdanként 100 kg búzát és 20 kg rozsot, répaszedésért 75 kg búzát fizetett az aratóknak. Ételhordásról az uradalom gondoskodott, ugyanígy az aratók gabonarészének a hazaszállításáról is. A kapott szalma és törek elszállítását a munkára vállalkozóknak kellett megoldaniuk. 1935-ben Kincses, Bittó és Rákhegy lakói közül a következők szerződtek nyári munkák elvégzésére: Lakner József, Csépi István, Odor István, Kiss István, Ódor Lajos, Nemes László, Müller István, Schweighardt János, Jani István, Farkas István, Mayer Ferenc, Horváth Ferenc, Ivanics János, Pinke Imre, Kurucz István, Horváth Ferenc, Nemes József és Dénes János.

29 A helybeli családoknak a bányaművelés megindulása biztosított munkalehetőségeket Kincses hegyen 1941-<ben.