Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)
Farkas Gábor – Somkuti Éva: Kajászó
a falu évente egy alkalommal Szent Mihály napján (szeptember 29-én) 8 forintot ad a földesúrnak. A helyi hagyomány szerint a pálos rendnek Szentpéteren kolostoruk volt, s ez az épület a pálosok elvonulásával került a Szentpétery család kezére. Az épület idővel rombadőlt, és a XIX. század közepén már csak a pincéje volt meg. (Ez az épület 1863-ban a falu közepén volt. 16 1667-ben arról is van adatunk, hogy Szentpétery István a földesúr a faluban, akinek ősei a török hódoltság egész ideje alatt itt voltak. A világi birtokosok között is küzdelem volt a falu birtoklásáért. Igen nagy eséllyel támadta meg a Szentpétery család birtokjogát Komárom vármegye alispánja, Szeghy János, akihez csatlakoztak még környékbeli nemesek is Ezek közé tartozott Csajághy Gergely, Farkas András, Dobozi Miklós, Dobozi Bálint, Eölbey Mihály, Horvát Máté özvegye és fiai, továbbá Pató Ferenc, Kovács Erzsébet, Kovács István, Kovács János és Tóth Mihály. 17 Mindenesetre 1666. február 18-án Lipót császár a Dienes, a Sándor, a Pálffy, a Megyeri (vagy másképpen Ivány) családokat megerősítette kajászószentpéteri részbirtokaikban, s e családok birtokbaiktatása a következő évben meg is történt. A pálosok nem nyugodtak bele, hogy Fejér megyei birtokaikat elvegyék, így ők is az uralkodóhoz fordultak, hogy segítse őket földesúri jogaik érvényesítésében. A pálosok birtokjogát a világi birtokosok, — különösen a katonai nemesség — igen kritikusan szemlélte, és minden lehetőt elkövettek, hogy őket a birtokba ne iktassák be. Az 1670-es években bekövetkezett belső társadalmi forrongás, majd a török háborúk a kérdést ideiglenesen levették a napirendről. Az 1670-es évek elején a Wesselényi Ferenc vezette nemesi mozgalom a hódoltságban élő magyar lakosságot magával ragadta. A mozgalomnak értelmiségi vezetői a falvakban a református lelkészek voltak. 1674-ben, a mozgalom felszámolása alkalmával a szentpéteri református lelkészt, Bátorkeszi Mihályt is elhurcolták a bécsi udvar emberei, és Pozsonyban bíróság elé állították. 18 A falu harmadik pusztulása a török másfélszáz esztendős uralma idején 1683-ban történt. A vert török had Bécs alól történt visszavonulása során elpusztította az útbaeső falvakat. A lakosság egy része Tata várába menekült, ahová magukkal vitték vagyonuk egy részét is. A prédikátor a harangokat, a templomi felszerelési tárgyakat is Tatára menekítette. A katonai parancsnok a harangokat hadicélokra lefoglalta. 19 Az elmenekült lakosság sokáig nem tért vissza Szentpéterre. A veszély elmúlta után Komárom megye több falvába települtek át Tatáról, így többek között egy nagyobb csoport Bókod faluban élt. Lipót császár 1690 után a pálosrend földesúri jogainak elismertetését sürgette. Ez sikerült is, annak ellenére, hogy a Hollósy és a Szentpéteri család tiltakoztak emiatt. Azzal érveltek, hogy ők a „birtok békés birtoklói voltak mindig" és nádori és megyei protektionális levelekkel rendelkeznek. A vármegye szerint is a Szentpéteri család tulajdonjogát senki sem vitatta. 1696-ban a Dienes család adta el birtokát Fejér megyében, közte a Kajászószentpéteren levő részbirtokot is Sándor Istvánnak, Sándor Györgynek és Sándor Katalinnak. 1698-ban azonban már a pesti pálosok adják bérbe Kajászószentpétert. Az ügyletet a pálos rend priorja, Melechich Gáspár és Kurcz Ignác bérlő, a budai kamara adminisztrátora bonyolította le. A jövedelmet a bérlő legelőgazdálkodás útján szerezte. A lakatlan falu azonban nem tudta adni azt a jövedelmet, melyet a bérlő elvárt volna. Így már a bérlő is telepítésre, az elmenekült lakosság egy részének visszahozására