Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Várnai Tamás: Jenő

Egy 1955. április 16-án tartott jenői lakodalomról Sztari Béla készített filmet, ez azonban sajnos megsemmisült. Az István Király Múzeum néprajzi gyűjteményében őrzött jenői öltözetdarabokat a korán elhunyt kiváló néprajzkutató, muzeológus Pesovár Ferenc gyűjtötte 1964-ben. Egy teljes menyasszony- és vőlegényöltözet Csákváron van kiállítva. Jenő község néprajzi életének teljes bemutatása fotókkal és egyéb illusztrációkkal bőségesen teletűzdelt külön tanulmányt igényelne, ezért e dolgozat keretében csupán egyes mozzanatok bemutatására vállalkozhatunk. Ami a táncokat illeti, a jenöiek táncoltak húsvét, pünkösd és karácsony másnapján, Katalin napon, búcsúkor és húshagyó kedden. Elterjedt volt a májfatánc, az aratóünnep, táncoltak a tollfosztóban, kendertipróban stb. Táncmulatság volt vasárnaponként a kocsmában és időnként bálokat tartottak. A táncmulatságot a leányok tánca vezette be, karikázóval vagy csárdással. A Népi Együttes műsorában szerepelt többek között a jenői üveges és gyorscsárdás, asszonyok tánca és férfitánc. Esküvő után — tekintet nélkül az időjárás viszontagságaira — a templom udvarán a násznép eljárta a „papok táncát!" E táncnak egyébként Pázmánd községben is vannak hagyományai. Ami a népszokásokat illeti, táncmulatságok alkalmával a lányokat a szülőktől kérték el. Később a lányt az édesanyja is elkísérte a bálba. A lányok felkérése úgy történt, hogy a lányok kint álltak a kocsmaudvaron, a legények kikiáltották a választott lány nevét, majd amikor a zene abbamaradt, megköszönték a táncot. Szokás volt, hogy ha a leánynak más, komoly udvarlója volt, tőle kérték táncra. A fiúk legénnyé avatása 17 éves korukban történt. Ekkor a legényjelöltek kocsmába invitálták az idősebb legényeket, és természetesen fizették a számlát. Igen sok népszokás a házasságkötéshez és a lakodalomhoz kapcsolódott. A leányok általában 16—19 éves korban mentek férjhez, a férfiak 22—26 évesen nősültek. A 20 éven felüli leány és a 28 éven felüli férfi jenői viszonylatban már öregnek számított. A házasságkötés kérdésében régebben kizárólag az érdekeltek szülei döntöttek, de századunk elejétől kezdve már a fiatalok egymás között is megtárgyalták e kérdést. Nem kizárólag jenői ritkaságként szokásban volt a móringlevél, melyben fel volt sorolva, hogy mit visz a menyasszony és a vőlegény a házasságba. A vőlegény násznagyának kötelessége volt, hogy a lakodalom reggelén a móringlevelet felolvassa. Ha a házaspárnak nem született gyermeke, vagy valamelyikük meghalt, a hozományba adott tárgyak az adó szülőkre szálltak vissza. A lánykérést követő héten vidám hangulatban tartották meg a kézfogót, és kitűzték az esküvő napját. Fontos szerepe volt a keresztszülőknek, ugyanis ők vették meg a jegygyűrűket. A keresztanya kötelessége volt a menyasszony öltöztetése is. A lakodalomban szokás volt, hogy éjfél után valaki elkiáltotta magát: „Halott van a háznál." Ezután rövidesen előkerült a „halott", mellette a i,pap" és „kántor". A „pap" és „kántor" éneke után versbe szedett, meglehetősen pikáns búcsúbeszédet tartott. A „halott" persze rövidesen „fel-