Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Várnai Tamás: Jenő

A községi tanácsok munkájára az 1950-es évek elején a szektás — dogmatikus párt- és állami vezetés nyomta rá a bélyegét. A tanácsokat — a tanácstörvény szellemével ellentétben — nem a helyi önkormányzat és igazgatás hivatott szerveinek tekintették, hanem csupán bürokratikus gépezeteknek, melyeknek valójában egyetlen feladatot szántak: a felsőbb rendelkezések maradéktalan, ellentmondást nem tűrő végrehajtását. Számos ilyen rendelkezés viszont a helyi lakosság körében ellenszenves volt, így azután nőttön-nőtt a szakadék a tanács és az azt megválasztó lakosság között. A községfejlesztésre fordítható anyagi erőforrások igen korlátozottak voltak, így azután ez a tevékenység is igen vontatottan haladt előre. A jenői tanács munkájának középpontjában is az adóbehajtás, a terménybegyűjtés és az időszakos mezőgazdasági munkák irányítása állott. A legsúlyosabb ellentmondás kétségkívül a begyűjtés problémája körül bontakozott ki. A begyűjtés állásáról a számadatok ellentmondásossága következtében pontos képet adni lehetetlen. A legsúlyosabb problémát az okozta, hogy a parasztokat termékeik termelési áron aluli eladására kényszerítették. Ennek következtében a termelési kedv erőteljesen csökkent, és végső soron a nagy ügybuzgalom visszafogta a mezőgazdaság fejlődését. Hasonló helyzet alakult ki az adófizetés kérdésében is. A paraszti termelőmunka minden mozzanatát árgus szemekkel figyelték, de a sok szakszerűtlen rendelkezés valójában inkább anarchiát, mint tervszerűséget szült. A nehézségek igen korán, már 1951 elején jelentkeztek. A község lakosságának évekre visszamenő adóhátralékai voltak, és a végrehajtó bizottság kénytelen volt megállapítani: „Minden szorgalom ellenére nem tudtuk az adókat az előző évekről 100 százalékra behajtani."

121 A begyűjtést illetően már 1951 márciusában leszögezték, hogy „a begyűjtés eddigi eredményei nem kielégítőek."

122 1951 májusában a vb-ülésen a következő megjegyzés hangzott el: „A lakosság valahogyan(?) nem vette komolyan a tojásbegyűjtést, szabadon akarták a tojást értékesíteni." Az 1952-es esztendő kétségkívül a mélypontot jelentette. Ebben az évben a problémákat még az igen kedvezőtlen időjárás is növelte. 1952. március 5-én a végrehajtó bizottság eljárást helyezett kilátásba azok ellen, akik az őszi mélyszántást(!) még nem végezték el. 1952. augusztus 6-án megint csak eredménytelenségekről hallunk. „A tarlószántási és másodvetési munkákkal a község nagyon el van maradva."

123 „Sajnos községünk még mindig nem jutott abba a helyzetbe, hogy visszakapja a szabadpiaci értékesítés lehetőségét, mert két vagon gabona beadása hátravan."

124 1952. július 30-án ismét a baromfi- és tojásbegyűjtés kérdése került napirendre. „Vannak akik azzal érvelnek, hogy a sok munka miatt nem érnek rá ... (?)" A begyűjtéstől és adófizetéstől szorongatott lakosság az évenként ismét^ lődő kölcsön jegyzésben is csak újabb anyagi terheket látott. Ezzel kapcsolatban 1952. október l-jén a végrehajtó bizottság ülésén a következő megjegyzés hangzott el: „Sajnos községünk dolgozó parasztjai ez idáig kevésbé vették ki részüket a jegyzésből". Nem érdemes e felsorolást tovább folytatni, hiszen egészen 1956-ig az említett problémák újra meg újra jelentkeztek. 1953 júniusától kezdve a legfelsőbb párt- és állami vezetésben eluralkodó zűrzavar csak tovább bonyolította a helyzetet. Az ezekből az évekből ránk maradt ülés jegyzőkönyvek azt bizonyítják, hogy a helyi tanács