Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Halász Imre: Iváncsa

Mezőgazdasági eszközök száma: Állatállomány: vaseke 120 ló 196 faeke — szamár 5 vetőgép 2 szarvasmarha 182 fogas 30 juh 2108 henger 24 kecske — sertés 557 méhkas 11 A helység lakosságszámának alakulásáról az első világháború végéig a következő adataink vannak:

66 év házak száma népességszám 1873. 157 852 1877. 157 852 1880. nem jelöli 1786 1890. 273 1787 1897. nem jelöli 1900 1900. nem jelöli 1786 1910. 350 1725 (906 férfi, 319 nő) 1866-ban az ercsi leányegyház azzal a kéréssel fordult Iváncsa anyaegyházához, hogy három pusztát Alsó-Besnyőt, Kis-Besnyőt (Sinatelepet) és Göböljárást Iváncsa engedje át neki. Az iváncsaiak egyházuk „gyengeségére" hivatkozva csak Kis-Besnyő pusztát engedték át az érésieknek, azt is csak nagy viták után. A dolognak ezzel nem lett vége, mert az érésiek az egyházmegyéhez fellebbezve megkapták a másik két igényelt pusztát is. Ezt pedig az iváncsaiak fellebbezték meg — sikerrel — és a vitatott pusztákból származó jövedelem továbbra is az iváncsai egyházat illette.

67 A múlt század hetvenes éveinek végén nagyobb összegű adományt kapott az egyházközség. Ekkor elhatározták, hogy a régi, egyszerű imaház helyett egy szép új templomot építenek. „A téglaégetés azonban balul ütött ki, a téglának egy része a rossz időjárás miatt, más része pedig gondatlanság következtében elromlott, hasznavehetetlenné lett, úgy, hogy a templomépítés szép terve dugába dőlt."

66 — írja kéziratában Nemes Andor. Ám, hogy az építőanyag nem semmisült meg teljesen, az az akkori egyházgondnok Kenessey Fülöp érdeme, akinek javaslatára a maradék építőanyagot új tanítói lak építésére fordították. A rövidesen felépült, és a már meglévő téglán kívül 1200 forintba került épületben két szoba, egy konyha és egy kamra állt a tanító rendelkezésére.

69 A ház állagában is öszszehasonlíthatatlanul jobb volt az egy szobából, konyhából és fészerből álló régi tanítói laknál. A tanítói lak létesítésének évében (1879) választották szét a lelkészi és a tanítói jövedelmeket. „Iskolai adót" a református gyülekezet minden állami adót fizető tagja köteles volt fizetni, méghozzá az állami adó 5 százalékát. Ebből fedezték a tanító fizetését, az iskola fűtőanyagát és az iskola felszerelésének költségeit is. Hat év alatt olyan jövedelemre tett ezáltal szert a tanító, hogy 1885. január 31-én kimondhatta az egyháztanács az