Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Halász Imre: Iváncsa

Felsőiváncsa. Erős V2 órára fekszik Adony fölött. A magas parttal határolt lapályból kiemelkedő terepet 800—1000 ölnyire elönti a Duna. A meredek partról egyetlen út vezet az adonyi átkelőhöz. A Duna és a magas part közötti mélyen fekvő terület eső esetén igen sáros. Két nagy patak van, az esőzések következtében a mélyben összegyűlt vízből képződik, amely több, kevesebb vizet szállít állandó jelleggel, és a Duna magas vízállásakor mindkettő kiont. A patakok Martonvásárról és Válról erednek. Több-kisebb ér és sok mocsaras rész van mély terepen, majdnem párhuzamosan a Dunával, melyeknek száma Felsőiváncsától Adonyig növekszik. Ha Iváncsánál akarnának hidat verni, akkor erős esőzések idején és a Duna áradásakor, amelyekre szeptember hónapban rendszerint sor kerül, nem lehet biztosítani a Duna megközelítését, különösen nehéz ágyúkkal nem. A Duna jobb partja is részben egyenes, részben domború, következésképpen igen alkalmatlan egy híd felállításához. Csepelsziget Iváncsaval szemközti terepe igen mocsaras és erdős, így sem hídverés, sem hídfőépítés céljára nem alkalmas.

31 1829-ig több kocsma és mészárszék volt a helységben, de a baracskai közbirtokosság fellépésére mindössze egy mészárszék és két kocsma maradt meg, amelyet — a kor szokásának megfelelően — a közbirtokosság bérbe adott. Ez a két csárda közül az egyik, a „Lószorító csárda" nevet viselte, „ezt onnét nevezik, hogy még mikor a gulya, ménes járta a határt, rossz idővel, ha villámlott és mennydörgött, a szilaj ménest ezen két magas heggyel korlátolt völgybe hajtották a csikósok, honnét ki nem szabadulhattak, csak a két végén kellett a bojtárnak őrt állni, s maguk a számadó csikósok pedig bent a csárdában iddogáltak a még akkor nem zsidó mérte jó bort" — írja Pesthy Frigyes. A másikról pedig eképpen ír; „Szalma csárda; ezt onnét nevezték el, hogy valamikor faoszlopra állított és sovényes oldalú, supp tetejű építmény volt, hogy a gyakorta kiöntött Duna falát öszve ne dönthesse." Bár Pesthy összeállítása a múlt század hatvanas éveiben készült, kérdőívére küldött válasz még egy csárdát említ, ami a múlt század elején még állt. Gyűjtésében erről a következőket olvashatjuk: „Kincsem csárda, vagy Misemulasztó csárda az első nevét onnét vette, hogy ott régente a csárdás kéjhölgyeket is tartott, utóbbi nevét pedig onnét nyerte, hogy a messzebb szomszéd-pusztákról az adonyi templomba arra járó szolganép itt a széplányok körében s a jó bor mellett miséjét gyakran elmulasztá. De ennek már csak a gödre látható, hol valaha állott, mintha el volna temetve egy sírban." A közerkölcsöket ostorozza a falumonográfus, Nemes Andor lelkész kéziratában, mikor a múlt század elejéről szólva megemlíti, hogy betyárok és lótolvajok „szívesen ellátogattak ide", mert a terepviszonyok adta menekülési lehetőség és a sok állat miatt szinte soha nem távoztak üres kézzel. Majd így folytatja: „A ne bántsd a másét" törvénye azóta is gyenge lábon áll a községben "