Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Erdős Ferenc: Isztimér

Janky Ede isztiméri esperes-plébános a helységek viszonyait alaposan ismerő klerikus részletes összefoglalást készített a kivándorlás helyi históriájáról, okairól. „Az isztiméri és a guttamási lakosokat a kivándorlásra nem ügynökök csábították, hanem a szomszédos bakonyi német községekből már régebben Amerikába kiment lakosoknak rokonai és ismerősei beszélték az idevalóknak, hogy a tőlük kivándorlottaknak oly jól megy dolguk, hogy nemcsak gond nélkül élhetnek, de pénzt is bőségesen szerezhetnek maguknak, miután Amerikában a munkásembert nagyon jól fizetik, úgy, hogy haza is küldhetnek évenként 400—500 Ft-ot is. Minthogy pedig úgy Isztiméren, mint Guttamásiban a szegényebb sorsú emberek már alig élhettek, kicsiny lévén a napszámkereset, a legtöbben adósság terhe alatt is nyögtek: ennélfogva, hogy sorsukon segítsenek, megkísérlették szintén a kivándorlást. Eleinte csak néhányan mentek ki, de később szülőföldieiktől biztosíttatván az Amerikában csakugyan föltalálható jólét valóságáról, tömegesen kerekedtek föl részint egyes családtagok, részint egész családok is, és mentek az idegenbe, hogy magukat és családjukat a már-már bekövetkező végpusztulástól megmentsék. Itt azután a néhány évet eltöltve és pénzt megtakarítva, többen ismét visszatértek hazájukba, törlesztvén adósságaikat és részben szerezvén újabb birtokot is a megtakarított amerikai pénzen, éltek tovább az itteni mód szerint, azonban — miként mondják — a régi viszonyok között a régi baj ismét visszatér, a pénz elfogy, az adósság növekszik, nem marad más hátra, mint újra visszavitorlázni azon földre, ahol nem oly keserves az élet, ahol a fáradságot és a munkát meg is jutalmazzák. A kivándorlás indító oka tehát a nyomor idehaza és a vagyonszerzés lehetősége Amerikában." A körjegyzőség területéről kivándorolt lakosok 90 százaléka a bakonysárkányiakhoz hasonlóan Passaicban telepedett meg. A századfordulón a város lakóinak közel 50 százaléka magyarországi származású. A posztó- és szövőgyárban alkalmazottak munkaideje napi 10 óra volt, bérük naponta 80 cent, illetve 1 dollár. Közös háztartásban éltek, közösen viselték a háztartás terheit, s rendszerint a férjeikkel együtt kivándorolt asszonyok látták el a hazai ízekre emlékeztető élelemmel a munkásokat. Vallásuk gyakorlása sem jelentett törést, a megszokott lelkigyakorlatokat zavartalanul elláthatták, hiszen katolikus lelkész és templom is volt a városban. Azok, akik vidéken, farmereknél találtak munkát, teljes ellátást és havonta 15— 20 dollárt kaptak. Az isztiméri kivándorlók első csoportja évek múlva visszatért, az Újvilágot megjártak akadozva beszélték az angol nyelvet, gyeremekeik viszont jól beszéltek angolul, s hazatérve is olvasták az iskolában kapott tankönyveket. Stand János 1891-ben kényszerült elhagyni szülőfaluját — 1,5 kat. hold földből nem tudta eltartani családját — 4 év után tért vissza. Adósságait rendezte, vásárolt egy fél telket (mintegy 12 kat. hold). Hasonlóan cselekedett Tolonits János is, két év után rendezte adósságait, öt év alatt pedig 3200 Ft-ot takarított meg. Egyöntetűen vallották a visszatértek; a hazai viszonyok között nehezebb a család fenntartása és nincs rendszeres munkalehetőség, ugyanakkor a napszámbér igen alacsony és időszakonként is változó: 60 fillér és 1 Ft 40 fillér között ingadozott.