Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Erdős Ferenc: Isztimér

uradalmi épületeket is súlyosan megrongálta a földrengés, s azzal is indokolta, hogy az 1812—1813. évi súlyos forspont-terhek (katonai előfogatök) igen érzékenyen érintették a lakosságot. Nem várható tehát tőlük, hogy most a templomépítéshez adjanak kocsikat.

36 Az elmondottak is bizonyítják, nem volt összhang a mezőváros lakossága és a földesúr között. Amíg az isztimériek anyagi áldozatokra szánták el magukat, addig Zichy az uradalmait ért károkra hivatkozva, nem akarta megkezdeni a helyreállítást. Mezőváros és földesúr ellentéte kihatott a templom helyreállítására is, olyannyira, hogy 1818-ban megtartott canonica visitatió idején is elhanyagolt állapotban volt. Nem volt padlózata, fedélszéke, orgonája, szószéke, padlása nem volt ledeszkázva.

37 1814 tavaszán ismét fellángoltak az úrbéres ellentétek. Az uradalom megegyezésre akarta kényszeríteni a jobbágyokat, s kísérletet tett az úrbérrendezésre. A jobbágyok használta területet 45 Va telekben határozta meg, egésztelket 19, féltelket 53 jobbágynak méretett fel, s 1—1 egésztelket utalt a mezőváros, a katolikus lelkész használatába, a tanítónak pedig féltelket juttatott. Az uradalom 45 1

ji telki állományt ítélt úrbéres földnek, míg 1781-ben 60 telket. Csökkent az úrbéres családfők száma is — 94-ről 72-re —, de csökkent az egésztelkeseké is. Már 1814 májusában a korábbi ellenállást minőségi változás váltotta fel, a mezőváros lakossága egyetemlegesen lépett fel, nyomorúságos helyzetük miatt el akarták hagyni a települést. Zlinszky Imre főszolgabíró, Horváth István esküdt Isztimérre sietett, s Zlinszky főszolgabíró megmagyarázta az úrbéreseknek a megyei közgyűlés határozatát. Nevezetesen: az úrbéres szabad költözésű jobbágyok mindaddig nem hagyhatják el telkeiket, házaikat, míg az állami, a megyei és a földesúri tartozásaiknak eleget nem tettek. Isztimér telkesei nem vették tudomásul a határozatot, miként a főszolgabíró megfogalmazta „... megrögzött makatsságukban megmaradtak ..." Vezetőiket: Rézmann Sebestyént, Rézmann Mártont, Gallér Mihályt, Gallér Istvánt, Winkelmann Györgyöt és Manner Jakabot letartóztatta. A jobbágyok ellenállását azonban nem tudta megtörni, ismételten megakadályozták a telkek kimérését. Zlinszky a megye határozottabb fellépését sürgette, s véleményét abban összegezte, hogy az isztimériek „... ezen megátalkodott és vakmerő cselekedeteikkel... mind a publicumot, mind pedig magukat végső nyomorúságra juttatják." Az 1781. évi úrbérrendezéshez ragaszkodók nemcsak a telki állomány erőszakos csökkentése ellen tiltakoztak, hanem az ellen is, hogy az uradalom a rossz minőségű földeket akarta a jobbágyoknak juttatni. Egyúttal tiltakoztak a megyei határozat ellen is, a főszolgabíró közvetítette rendeletről megjegyezték: annak „.. .fejhajtó, hív jobbágyai nem lehetünk."

38 Ideiglenesen oldotta a feszültséget a Helytartótanács 1815. november 25-i határozata. A határozatot 1816. január 18-án ismerték meg az isztimériek, s megelégedéssel vették tudomásul, hogy az úrbéri per befejezéséig „... minden földjeiket a régi mód szer ént szabadon bírhatják és használhatják."

39 A jobbágyok a rendeletet olymódon értelmezték, hogy az 1781. évi úrbérrendezéskor meghatározott földjeiket használhatják, s 1816 tavaszán „visszafoglalták" a majorsági földekhez csatolt területeket. Csirke János, a Zichy uradalom ügyvédje tiltakozott, hogy a jobbágyok jelentős